Endre báró leánya
Fosztó Bandi, 19 éves
Túl a vizen, az endrédi pusztában
Juhászlegény furulyálgat magában.
Furulyaszó áthallszik egy ablakon,
Ébredjen fel a nagyságos kisasszony.
A kisasszony így sóhajt fel magába:
– Mér is vagyok Endre báró leánya?
S a kisasszony így sóhajt fel magába:
– Mér is vagyok juhászbojtár babája?
Már messziről kiáltsa ja bojtárnak:
– Sándor lelkem, terítsd le ja subádat!
Már messziről kiáltsa ja bojtárnak:
– Sándor lelkem, terítsd le ja subádat!
– Nem terítem le jén most a subámot,
S itt a tilos, behajtsák a juhokot.
– Sándor lelkem, te ja rosszra ne gondolj,
Kiváltsa jaz édesapám,¹ ha mondom.
– Nem váltom ki jén, leányom, ha mondom,
Megtagadlak, lányomnak sem fogadlak!
– Ha megtagadsz, édesapám, nem bánom,
De én csak a juhászbojtárt² sajnálom.
Endre báró mit gondola magába,
Kisétála az endrédi pusztába.
Megkérdezi ja számadó gondnoktól:
– Nem látta-je a nagyságos kisasszonyt?
– Nem láttam én, báró uram, ha mondom,
Három napja jegy bojtárom oda van.
Három napja a bojtárom oda van,
Talány bizony³ a kisasszony vele van.
Túl a vizen most faragják azt a fát,
Melyikre ja juhászbojtárt akasszák.
Fújja ja szél gyolcsingét és gagyáját,
Mért szerette jel a báró leányát?
– Édesapám, kár volt eztet megtenni,
Juhászbojtárt akasztófára tenni.
Akasztófán kellett néki meghalni,
Nékem pedig örökös gyászt viselni.
Még az úton felfelé sem mehetek,
Mind azt mondják, fekete gyászt viselek.
Fekete gyász, fehér az én zsebkendőm,
Nékem is volt juhászbojtár szeretőm.
1 Változat: öregapám.
2 Változat: De én csak a bojtár-babám.
3 Változat: Lehet bizony.
(Konsza 1957: 211-212.)