Elment a madárka
Diszno e búzába,
Filye messze tetszik,
S ez ien iedes smennek
Híre nem hallatszik.
Elment e madárka
Idegen országra,
S azt izente vissza:
Visszajő tavaszra.
S ha akkorra nem jő,
Rúzsa-kinyílásra,
S ha akkorra sem jő,
Búzapirulásra.
S akkorra se nem jő,
Szöllyő lágyulásra,
Bizon jól tudom ién:
Többet sohasem jő.
„Háj vissza, madarka,
Üress e kalicka!
Adok neked enned
Fejér búzakenyert.
Fejér kenyert enni,
S ek kicsi bort inni.”
„Nem kell nekem, nem kell
Se enni, se inni,
Met ién felszoktam vót
Jó reggelt felkelni,
Harmatvizet inni,
Erdőnek csendítni.
Erdőnek csendítni,
Sziepen iénekelni,
Kicsi testvérimnek
Jó szívet csinálni.”
Egy másik énekkel egybekeveredett néhány szakaszára már Petrás gyűjteményében (1841—42) rátalálunk. Ugyancsak őtőle ismerünk egy másik klézsei változatot is.
Domokos—Rajeczky I, 54—5, 112.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 643.)