Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Elítéltek három évre


Gyűjtő: Pozsony Ferenc
Gyűjtés ideje: 1974
Gyűjtés helye: Zabola
Közlő: Pozsony Ferenc
Közlés ideje: 1984
Megjelenés helye: Pozsony 1984: 174/77. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Illés Jánosné Maticz Klára, 37 éves



Szöveg

Elítéltek három évre,
A brassai nagy börtönbe.
Megizenem az anyámnak,
Küldjön ruhát a fiának.

Meg is jött a meleg ruhám,
Sírhatsz már, édesanyám.
Sírhatsz már, jajszóval is,
Egy fiad volt, s rab lett az is.

A brassai kerek erdő,
Közepében rabtemető,
Fölötte egy halálmadár,
Egyik sírról a másra száll.



Megjegyzés

74–78. Börtönben

            Ezek az énekek az új stílus meg a betyárballadák hatását őrzik. Szövegeikben klasszikus és betyárballadák elemei keverednek. Nagyrészt a betyárvilág befejeződése után születtek, és újabb időkre vonatkoznak, habár egy-két elemük még visszautal az előző csoportokra. Szövegeik a kórházi énekek elemeivel is feltöltődtek. A rabénekeket legtöbbször együtt éneklik katonaénekekkel, keservesekkel, kórházi énekekkel a katonabúcsúztatókon vagy a különböző mulatságokon. A rabénekek egyre veszítenek népszerűségükből, és fokozatosan szorulnak ki, szinte a szemünk előtt, a vidék költészetéből.

 

(Pozsony 1984: 263.)