De keserű kenyér
Lengyelország szélén
Van egy szép almafa,
Alatta sétálgat
Egy lovas katona.
Mind azt fúdogalja:
Istenem, Istenem,
De keserű kenyér
Az katona kenyér.
Két kezével szántja,
Vírrel boronálja.
Két kezével szántja,
Vírrel boronálja.
Imhol kerekedik
Egy fekete felhő,
Benne tollászkodik
Egy fekete holló.
Szállj le, holló, szállj le,
Hogy izenjek tülled
Apámnak, anyámnak,
Jegybéli mátkámnak.
Ha kérdik, hol vagyok,
Mondd meg, hogy hol vagyok,
Lengyelország szélén
Egy katona vagyok.
Egy előbb közölt, ugyancsak szépkenyerűszentmártoni változattal az itt olvasható darabnak csak 1—3. szakasza egyezik, a mi változatunk 4—6. szakasza és az énekünket követő két darab (Állj meg, holló és Né, hol kerekedik) egy legalább a XVII. század közepéig visszavezethető tatár rabságbeli ének leszármazottja. Az 1—3. versszaknak Moldvából is több, eltérő, más énekekkel egybeénekelt változata ismeretes; egyiket ide iktatjuk:
Az erdő sziélibe
Nihol két katona!
Egyik mondja vala:
„Isztenem, Isztenem!”
Másik mondja vala:
„Ne buszully, baratim!
Hat ökör e füödet
Nem magának szántsa,
Anya ő sziép lyányát
Nem magának tartsa;
Nadra felneveli,
Szárnyára ereszti,
Sz ő távolán nézi,
Hod mász szidja, veri.”
Thaly Kálmán, Vitézi énekek I, 151—60. — Szabó T. Attila: ErdMúz. L, 120—2. — Változataira nézve l. Kriza, Vadr. 14. — Bartha—Kiss, ÖÉ. 394. — Domokos—Rajeczky I, 39—40. — Csanádi—Vargyas 366—7, 495—6. — Faragó, Jávorfa-muzsika 286—7.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 644-645.)