Dáncsuj Dávid balladája

ismeretlen

1. Bodok felett vagyon egy kis sűrű bereg,
Szegény Dáncsuj Dávid a körül kesereg.
– Nem jó, Dávid, nem jó neked itten járni:
Ha valaki meglát, hova tudsz ellenni?

2. Ha itt nincs nyugalom, akkor merre térjek,
Hogy végre egy biztos helyecskére érjek?
Ahol nem kergetnek mindig a zsandárok,
Hol nem kell remegni szüntelen halálom.

3. Ha a fekete föld kettéhasadhatna,
Szegény Dáncsuj Dávid belé borulhatna.
De a fekete föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dáncsuj Dávid belé nem borulhat.

4. – Istenem, istenem, hol van a kedvesem,
Ki egy biztató szót mondana most nekem?
Azt ígérted, rózsám, szárnyakon jössz hozzám,
De szárnyakon nem tudsz, bár lábadon tudnál. ||

5. Olyan lettem, rózsám, mint a száraz kóró,
Kit aratás után elhagyott a sarló.
Eljöhetnél, rózsám, látogatásomra:
Én es itt feküszöm holtakkal egy sorba.1

6. – Fiam, édes fiam, ne búsulj sorsodon:
Igazítunk neked valahogy dolgodon.
Jere haza immár, és add meg magadat.
Ne fitesse mindig zsandár a nyomodat.

7. – Nem megyek, hanem megköszönöm magának,
Édes jó anyámnak, édes jó apámnak,
Hogy jó fiat nevelt császár szolgájának,
Császár szolgájának s az akasztófának.2

1. A falu temetője közel lehetett a bujdosó „katona” rejtekéhez.
2. Értsd: az itt megénekelt balladahős üldözött katona volt, „császár szolgája”, szökött katona a múlt század első felében. Ami nem illik a későbbi közönséges csavargóra, Dáncsujra.

 Idegen balladák részeiből egyberótt, s ennél jóval gyengébb változatát a M. Népköltési Gyűjtemény adta ki a Kriza-hagyatékból (III. 35–6.). A gyűjtemény szerkesztői talán mellőzték volna kiadását, ha ez oláh tárgyú ballada hőséről valamit hitelesen tudtak volna.
 Dáncsuly (Dáncsuj, Krizánál Dancsuj) oláh zsellér szülőktől, Erdővidéken, Bodok–Kálnok környékén született a múlt század 40-es éveiben. Már fiatal korában gyilkosságba elegyedett, s az osztrák csendőrök addig üldözték, míg elfoghatták még a német világban. E körülmény keltett némi rokonszenvet iránta, s valamelyik székely barátja megénekelte, mint az akkori idők bujdosó katonáját.
 A 80-as évek elején került ki a börtönből, mikor még énekelték a róla szóló balladát. Szégyenében nem ment szülőfalujába, hanem Laborfalvára telepedett, hol napszámból élt. Oly satnya kis emberke volt, hogy katona sohasem lehetett, s így valami idegen, bujdosó katona rég elviselt költői mondurjába öltöztették balladája szerzői a börtönviselt, torz emberkét.
 Összes balladáinknak ez a Dáncsuj a legdoncsabb gyermekijesztő alakja, hogy erdélyies szólással méltassuk őt. Az Iliász hősei közt botránkoztató sánta és gyáva Thersitesnél is sokkalta alávalóbb. Bedő Ferenc tanítványom, kinek atyjához Dáncsuj napszámra eljárt, szem- és fültanúja volt, mikor egy felbőszült székely asszony a rajtakapott híres tolvajt maga előtt a bíróhoz hajtotta. Fejébe verte a félig kopasztott kendermagost, s úgy kiabált rá a falun végig: „Így jár, aki tyúkot lop”. Ilyen hős volt a hírhedt orzó és gyilkos, jegyzi meg Bedő Ferenc.
 Valami tíz éve halt el nem természetes halállal. A hasonszőrű, szintén oly idegenből beszármazott Mitruval járt el betyárkalandokra. Egy időben és egyforma szerencsével múltak ki ez árnyékvilágból. Egyiket a mások asztaga mellett cséppel kólintották agyon; másik a befagyott Feketeügyön osont tova egy lopott malaccal ölében, lékbe esett szegény, s odafulladt. Ez volt Dáncsuj megérdemelt végsorsa a falubeliek vélekedése szerint. Két fia maradt, Dávid és János. Mind-|| ketten híven megőrizték a régi római erkölcsöket. Félreeső utcájokat Görényfalva névvel tisztelte meg a nép. Úgy tisztelik és kerülik ma is utcájokat.
 Mindezek mellett mégis be kell vallanom, hogy a „Dancsuj ” néven fennmaradt ballada jó ballada. Valami száz évvel ezelőtt valamely ismeretlen bujdosó katonára szerezték, s valószínűleg akkor is már régibb balladából. Hogy idővel Krizáék kezén a nem jól hangzó Dáncsuj név jutott belé, az a legrosszabb sajtóhiba volt, – de amiről mi semmit sem tehetünk.

(Kanyaró 2015: 391–392.)

205. Dáncsuj Dávid balladája (Sepsiszentgyörgy)
Lelőhely: KANYARÓ Ferenc 1906b: 237–238. lap

205.1. A ballada eredeti lejegyzése: MUEKvGyLtár 40. csomag. ([Háromszéki népköltési gyűjtemény], 7. ív, n) betűvel jelölt adat, számozatlan lapok.) Ismeretlen kéz írása, gyűjtés helye, gyűjtő neve nincs feltüntetve. Nincs adatunk arra nézve, hogy Kanyaró miért lokalizálta Sepsiszentgyörgyre a ballada gyűjtési helyét. A balladahős nevét Kanyaró Dáncsujra változtatta, a tájszók és nyelvjárási szóalakok helyett majdnem mindenhol a köznyelvi változatot írta.

Dancsuj ^Dáncsuj Dávid

Bodol*[!] felett vagyon egy kis sürü berek
Szegény Dancsuj Dávid a körül kesereg,
Nem jó Dávid, nem jó neked itten járni
Ha valaki meglát, hova tudsz ellenni.

Ha itt sincs nyugalom akor merre térjek,
Hogy végre egy biztos helyecskére érjek.
A hol nem kergetnek mindig a zsandárok,
Hol nem kell remegni szüntelen halálom.

Ha a fekete föd ^föld ketté hasadhatna
Szegény Dancsuj Dávid belé borulhatna.
De a fekete föd ^föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dancsuj Dávid beli ^belé nem borulhat. ||

– Istenem, istenem, hol van a kedvesem,
Ki egy biztató szót szólana ^mondana most nekem,
Azt igérted rózsám, szárnyakon jösz hozzám
De szárnyadon nem tudsz, bár lábadon tudnál.

Olyan lettem rózsám, mint a száraz koró
Kit aratás után ott hagyott ^elhagyott a solló ^sarló,
Eljöhetnél rózsám látogatásomra,
Én es itt feküdzem ^feküszöm holtakval ^holtakkal egy sorba.

Fiam édes fiam, ne busulj sorsodon,
Igazitunk neked valahogy dolgodon,
Jere haza immág ^immár és add meg magadat
Ne fitesse mindig zsandár a nyomodat.

Nem megyek, hanem meg köszönöm magának
Édes jó anyámnak és édes apámnak**^{édes jó apámnak}
Hogy jó fiat nevelt császár szolgájának,
Császár szolgájának s az akasztófának.

(H. n., é. n., gy. n.)

 * A szövegíró minden bizonnyal Bodokot akart írni, mert az l betűnek a szárán kis pont fi gyelhető
meg, valószínű készült a k betű megformálására, de valami miatt abbahagyta és így maradt.
 A **-gal jelölt sor eredetileg így került papírra: „Édes jó apámnak és édes anyámnak”. A balladát leíró kéz helyben javította, az „apámnak” szó fölé kettes számot, az anyámnak szó fölé pedig egyest írt, jelezve, hogy fel kell cserélni a két szót.

205.2. Kanyaró kéziratos másolata a balladáról: AKKvár–MsU 2293: 82. A gyűjtési hely nincs jelölve, de a szöveg alapján a sepsiszentgyörgyi változatnak a másolata.

205.3. Bedő Ferenc tájékoztatója Dáncsuj Dávidról: MUEKvGyLtár 50. csomag. – Egylapos kézirat, az írás külalakjából és minőségéből ítélve felső osztályos tanuló vagy már érettségizett diák lehetett Bedő Ferenc, amikor leírta az általa tudottakat Dáncsuj Dávidról. A kézirat datálatlan. Kanyaró Ferenc autográf javításait – melyek végigkövethetők a kéziraton – nem vettük fi gyelembe a szöveg átmásolásakor.
 Dáncsuly (Dáncsuj) Dávid az 1840 években valamelyik erdővidéki, Bodok, Zalán, Zalánpataka, Kőröspatak, Kálnok községben, Háromszéken született. A balladában leírt kesergését, mint hallottam, nem a katona kötelezettség, hanem a csendőrök (zsandárok) üldözése okozta, valami gyilkossága miatt; Csakugyan kézre is került talán, mert a szülőfaluját szégyenében örökre elhagyta és az 1880-as évek elején, körübelől[!] kiszabadulásakor, Laborfalvára költözött. A satnya kis emberke szerintem a katona mértéket soha sem üthette meg. Hogy gyilkolt, biztosan tudom; később Laborfalván is lopás volt egyik mestersége. Midőn szülőim Laborfalvára költöztek át, Dáncsuj, mint hajdani szolgájuk, mindennapi napszámosukká szegődött. Serény munkájáért minden tolvajsága dacára dicséretet érdemelt ki gazdáitól.
 A balladában emlegetett szülőiről és kedveséről semmit sem tudok. Kedvese bizonyosan nem lett az övé, mert Laborfalván egy maig is élő, szintén szorgalmas munkás, de igen rossz hírben álló asszonnyal kelt egybe. E balladát illete[!] a »Kriza vadrózsák«-ban megjelentetni, most a nép nem ismeri, annyit hallottam régen egy öreg ember, Benke Jánostól, hogy »Dáncsujt megénekelték.«
 Dáncsujról sok történet forog a falú száján, || melyek lopásait és megveretéseit tartják fönn. Tőlünk is egyszer ellopta volt a hámakat. Egy alkalommal gyukot[!] lopott, érthető, hogy nem egyet vagy kettőt. A tulajdonosné rajta fogta feleségét, midőn épen a kendermagost koppasztotta. A fölböszült asszony maga előtt fogta Dáncsujt, hajtotta a bíróhoz, közben verte a tyukot a fejébe és kényszerítette, hogy kiabálja a falun végig: »Igy jár, aki tyukot lop«. Ennek az estnek[!] szemés fültanuja vagyok. Ilyen hős volt a hires orzó, a gyilkos.
 Ezelőtt vagy 8 évvel halt meg az elasszott, gyermekrémítő emberke. Kimulása homályos előttem. Egy cimborája, Nyitruéval tévesztem össze, ki szintén beháromlott, pásztor volt. Annyi bizonyos, hogy egyiket cséppel ütötték agyon, a másik malacot lopott, a kertek mögött, a befagyott Feketeügyön osont vele, lékbe esett és belefult. Egy hét múlva halászták ki valahol a gátnál. Ez utóbbi halálnemet szenvedte, valószinű Dacsuj[!], hanem az előbbit. Özvegye férjhez ment. Két fia maradt Dávid és János, kik oly hirhedt orzók, hogy a falu egy félre eső utcáját, hol ők laknak »Görényfalva« névvel tiszteli a falusi nép.”

205.4. Kommentár a fentiekhez
 Kanyaró Ferencnek a Dáncsuj Dávid kilétét feltáró igyekezete több szempontból is fi gyelemre méltó, de egyúttal további kérdéseket is felvet, és további magyarázatra szorul.
 1. Figyelemre méltó mindenek előtt azért, mert megpróbálta azonosítani a balladahőst, megkeresni azt a személyt, akiről a ballada keletkezhetett. Az ilyenszerű kutatás Kanyaró korában egyáltalán nem volt megszokott vagy gyakori jelenség. Vikár Béla példája lebeghetett előtte, aki úttörő módon tárta fel a Szűcs Márisról szóló ballada keletkezési körülményeit és forrását. Kanyaró ismerte Vikár tanulmányát (VIKÁR Béla 1905a): A meggyilkolt fonólány medeséri változatának bemutatása során hivatkozott arra.(L. a Szerelmi balladák fejezetében a 61. sz. adatot, és az azt követő Kanyarókommentárt.)
 2. Vikár példáján felbuzdulva Kanyaró Ferenc is úgy tett kísérletet a meglehetősen homályos ballada szövegének értelmezésére, hogy megpróbálta azonosítani a balladahős személyét, és felfejteni életútjának azokat a mozzanatait, melyek a balladai történések hátterében álltak. Ilyen irányú törekvéséhez „első kézből” kapott adatokat: egy olyan tanítványa írta le a Dancsujról összeszedett információkat, akinek személyes emlékei is voltak a szüleinél napszámosként dolgozó Dáncsujról. Kanyarónak azonban hamarosan rá kellett döbbennie, hogy mindazt, amit Bedő Ferenc összeírt a laborfalvi Dáncsuj Dávidról nem tudja összeegyeztetni azzal, amit a balladában énekeltek. Jegyzetében két ízben is kitér arra, hogy ellentmondást lát a laborfalvi Dáncsuj és a balladahős egyénisége között: „Oly satnya kis emberke volt – írja a laborfalvi tyúktolvajról – hogy katona sohasem lehetett, s így valami idegen, bujdosó katona rég elviselt költői mondurjába öltöztették balladája szerzői a börtönviselt, torz emberkét.” (KANYARÓ Ferenc 1906b: 238) És miközben azt kénytelen leírni, hogy „összes balladáinknak ez a Dáncsuj a legdoncsabb gyermekijesztő alakja”, jegyzetét azzal fejezi be, hogy „Mindezek mellett mégis be kell vallanom, hogy a „Dancsuj” néven fennmaradt ballada jó ballada. Valami száz évvel ezelőtt valamely ismeretlen bújdosó katonára szerezték, s valószínűleg akkor is más régibb balladából. Hogy idővel Krizáék kezén a nem jól hangzó Dancsuj név jutott belé, az a legrosszabb sajtóhiba volt.” (KANYARÓ Ferenc 1906b: 239)
 3. Kanyaró Ferenc jegyzete csaknem egy évszázadra meghatározta a Dancsuj-balladáról való gondolkodást. A ritkaságszámba menő adatokat a későbbi kiadványokban is felhasználták, s noha a tyúktolvaj-napszámos és a balladahős közötti ellentmondás továbbra is szembetűnő volt, feloldására nem nyílt lehetőség. „1992-ben aztán – vallja Albert Ernő saját kutatásairól – véletlenül előkerültek azok az iratok, amelyek Dancsuj Dávid kilétéről, katonáskodásáról, szökéséről, elfogatásáról, tetteinek kivizsgálásáról szólnak, s így beigazolódott jogos feltevésünk, hogy mintegy száz éven át tévesen írtak Dancsuj Dávidról és a róla szóló balladáról, amelyhez alapul az a jegyzet szolgált, amelyet Kanyaró Ferenc közzé tett.” (ALBERT Ernő 2007: 709) Albert Ernő levéltári- és terepen végzett kutatásainak köszönhetően tisztázódott, hogy más az a Dancsuj Dávid, akiről a ballada szól, s aki Sepsimartonoson 1814-ben született, felnőve katona lett, többször megszökött a katonaságtól, Bodok környékén bujkált, 1837-ben elfogták, és minden bizonnyal kivégezték, és „más az a Dancsuj Dávid, akiről Kanyaró Ferenc írt, és a közlés szerint tán 1896-ban halt meg”. (ALBERT Ernő 2007: 709) Levéltári kutatásai során Albert Ernő azt is kiderítette, hogy az a Dancsuj Dávid, akire Kanyaró Ferenc közleménye vonatkozott, 1896 júniusában halt meg Laborfalván, természetes halállal. Az anyakönyv szerint „élt 49 évet, 4 hónapot és 27 napot. Ezek szerint – jegyzi meg a kutató – 1847-ben születhetett.” (ALBERT Ernő 2007: 715) A fenti adatok azt bizonyítják, hogy Kanyaró Ferenc a tanítványától kapott információk alapján megközelítő pontossággal jelölte meg a laborfalvi napszámos Dancsuj Dávid életének kezdő- és végpontját. És, hogy ne maradjon elvarratlan szál, tegyük még hozzá az újonnan előkerült életrajzi adatokhoz, hogy nem Dancsuj Dávid volt, aki a befagyott Feketeügyön vágott lékbe esett és vízbe fúlt, mert hiszen nyáron történt a halála.
 4. Albert Ernő kutatásai véget vetettek annak a százados félreértésnek, mely a balladahős Dancsuj Dávid kilétére vonatkozott, s melynek forrása Kanyaró Ferenc 1906-os közleménye volt. Kanyaró jegyzete azonban más félreértéseknek is tápot adhat, melyek a gyűjtés történetére és a gyűjtő kilétére vonatkoznak. Nem tudjuk, például, hogy Kanyaró miért, milyen előzmények folytán hozta kapcsolatba a Dáncsuj -balladát Bedő Ferenc helyi ismereteivel. A ballada gyűjtőjét ugyanis nem ismerjük, s úgy tűnik, hogy Kanyaró Ferenc számára is ismeretlen volt az a háromszéki gyűjtő, akinek kéziratos népköltési gyűjteményéből átvette és közölte Dáncsuj Dávid balladáját, s mint fennebb utaltunk rá, a ballada sepsiszentgyörgyi lokalizálása is megmagyarázhatatlan számunkra.
 Bizonyítékok nélkül, pusztán logikai úton arra lehetne következtetni, hogy a Dáncsuj-balladát Bedő Ferenc gyűjtötte, ezért kért tőle (és nem mástól) kiegészítő információkat Kanyaró. Albert Ernő így is értelmezte Bedő Ferenc szerepét: „A ballada leírója Bedő Ferenc tanuló volt – olvashatjuk tanulmányában – akinek szüleinél szolgált Dancsuj Dávid ” (ALBERT Ernő 2007: 712) Az biztos, hogy Bedő ismerte a balladát, hiszen külön kitért a ballada egyes részleteinek valósághoz való viszonyára. (a balladahős katonaságra alkalmatlan termete, Dancsuj szülei, kedvese) Viszont nem hagyható fi gyelmen kívül Bedőnek az a mondata, hogy a balladát „most a nép nem ismeri, annyit hallottam régen egy öreg ember, Benke Jánostól, hogy »Dáncsujt megénekelték«.” Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a ballada gyűjtője nem Bedő Ferenc volt, noha laikus szemmel nézve Bedő Ferenc autográf kézírása és a háromszéki gyűjtemény megalkotójának kézírása sok rokon vonást mutat. Írásszakértői vélemény hiányában azonban még a feltételezés szintjén sem beszélhetünk Bedő Ferenc gyűjtői szerepéről.
 Azonban már maga a puszta hipotézis lehetősége is további problémákat generál, melyek megválaszolhatatlan dilemmába torkollnak. Mindenek előtt azt a további következtetést sugallja/kényszeríti ki, hogy ha a Dancsuj -balladát Bedő gyűjtötte, akkor az egész gyűjtemény összeírójának is Bedő Ferencet kellene tekintenünk, mert hiszen a teljes gyűjteményt egy kéz írta (vagy tisztázta?) le. Ilyen tényállás mellett viszont megmagyarázhatatlan, hogy a kéziratos gyűjtemény többi balladáját lemásoló (és részben publikáló) Kanyaró Ferenc miért írta valamennyi innen származó adat alá gyűjtési helyül csupán a tájegységet (Háromszék) – kivételt csupán két esetben tett (az egyik Váradi-balladát és a Dáncsuj Dávidról szólót sepsiszentgyörgyiként közölte), s miért nem nevezte meg sehol a gyűjtőt és a gyűjtés idejét. (L. a 293, 295–298. és 305–306. számú siratóballadákat, 279. számú balesetballadát, és a jelen fejezet 195. és 197. számú két Váradi-balladáját.)
 Gondot okoz a Dancsuj-ballada lejegyzésének és egyáltalán, az egész gyűjtemény összeírásának időpontja is. E tekintetben egy dolgot tudunk biztosra kikövetkeztetni: mivel a millenniumi gyűjteményben egyetlen adata sem szerepel, a háromszéki gyűjtemény 1896. május 18. után érkezett be Kanyaróhoz. A beérkezés időbeli felső határaként 1905 végét–1906 elejét jelölhetjük meg annak okán, hogy a Kanyaró-publikáció, mely a Dáncsuj Dávid balladáját is tartalmazza, az Ethnographia XVII. évfolyamának 4. füzetében, tehát 1906 nyarán jelent meg. Valamivel pontosabban következtethetünk a Bedő Ferenc tájékoztatójának elkészítési idejére. 1906 nyarán megjelent közleményében Kanyaró azt írja, hogy Dáncsuj Dávid „valami tíz éve halt el nem természetes halállal.” Ha figyelembe vesszük a közlemény megírása és megjelenése közötti átfutási időt, 1896–97-re tehető Dancsuj Dávid halálának ideje. Abból pedig, hogy Bedő Ferenc szerint „ezelőtt vagy nyolc évvel halt meg az elasszott, gyermekrémítő emberke”, arra következtetünk, hogy Bedő Ferenc 1904–1905-ben írhatta tájékoztató sorait, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a háromszéki gyűjtemény azt megelőzően jutott Kanyaró Ferenc kezébe.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 733–737.)