Czifra János

Ürmösi Kálmán papnövendék énekeskönyvéből.

1. Borzasztó, véletlen eset,
Mely Czifra Jánoson esett.
Ezernyolcszáz ötvenhétbe’
Gyilkolás lett élte vége.

2. December hatodik napján,
Kedvére vígan mulatván,
Egy víg, de szomorú óra
Zárta őt a koporsóba.

3. Mert gyilkosa rég feltette,
Hogy életétől megmentse.
S addig kereste idejét,
Amíg kiontá a vérét.

4. Ki, sajnos! Nagy kínja után
Boldog mennyországba jutván,
Így szól az ő gyilkosához:
– Burdi Mózsi, ne tagadozz!

5. Mert vélem te cselekedted,
Életemet elvégezted.
Kegyetlen vagy te, mint Kain:
Ezt rebegik én ajkaim!

6. Mert tulajdon én ajtómba’
Kést ütél az ágyékomba.
Oh, te ezt mért tevéd velem?
Mert én neked nem vétettem.

7. Minden hibádat eltűrtem,
Melyeket tettél ellenem.
Isten, ki fenn az egekben,
Érdemed szerint büntessen!||

8. Immár tőled búcsút veszek,
Jó feleségem, nem érzek
Több kínt, és bút már nem látok;
Tőled ekképpen megválok.

9. Képzem, mint fáj szíved értem,
Hogy nem élhetsz tovább vélem.
Én immár menyek mennyekbe,
Te itt maradsz gyötrelembe.

10. E földi rabságok után
Boldog mennyországba jutván,
Megtalálsz ott az egekben,
Hol örvendek víg örömben.

11. Ha pedig te csalárd voltál,
Titkon ellenemre jártál,
Úgy vegyed el jutalmadot,
Ahogy viselted magadot.

12. Czifra István hív testvérem,
Kesergő szívedet érzem,
Hogy halálom ily véletlen
Esett neked keservesen.

13. Könnyes szemeid töröljed,
Isten szent utát kövessed,
Hogy futhasd végig pályádat,
És nyerhesd el koronádat.

14. Hol vagy te, Mihály testvérem?
Lásd, mily borzasztó esetem!
Kérem a kegyes szenteket,
Vigyék meg történetemet.1 ||

15. Testvéreim s rokonaim,
Engem szerető szomszédim:
Isten áldjon ez életben,
Idvezítsen az egekben!

16. Jó gazdáim: búcsút veszek,
Komáim, megengedjetek:
Hibázhattam ellenetek.
Isten maradjon veletek!

17. Egész énlaki közönség,
Áldjon meg titeket az ég!
Mert hozzám jóval voltatok,
S engem meglátogattatok.2

18. A fényes ég áldást adjon!
Isten titeket megtartson:
Fejenként én azt kívánom,
Minden rossz embertől óvjon.

19. Immár hátra nincsen egyéb,
Teste csendesen nyugodjék;
Lelke pedig örvendezzen. –
Isten ily balsorstól mentsen!3

1. Azaz: adják értésére távollevő testvérének.
2. A. m. eljöttetek temetésemre.
3. Ürmösi Kálmán unit. papnövendék, most szentgericei lelkész népdalgyűjteményéből (1860). Eredeti címe: Szomorú búcsúztató a Czifra János halálakor készült. Jellemző példája, mint lesz a szokott egyhangú búcsúztató[ból] ballada a nép ízlését követő kántor, vagy más félművelt falusi írástudó kezében.

(Kanyaró 2015: 467.)

283. Czifra János (Énlaka)
Lelőhely: EA 2276: 328–330. lap, 262. sz. Ismeretlen kéz írása Kanyaró Ferenc autográf javításaival és jegyzetével. A jegyzetet Kanyaró szemmel láthatóan nehezen tudta megfogalmazni: kihúzott/betoldott szavakat, az agyonjavított szöveg egy részét végül áthúzta és olvashatatlanná tette. De amit meghagyott, az is rossz fogalmazású, félreérthető. Ilyennel ritkán találkozunk Kanyaró Ferenc írásai között.

283.1. A búcsúztató eredeti lejegyzése: AKKvár–MsU 1403: 20–23. lap, 33. sz. Ürmösi Kálmán kézírása. – A hosszú versben Kanyaró alig talált igazítanivalót. Ritmushiba miatt mindöszsze három helyen kellett egy-egy szótagot ki- vagy beiktatnia. A harmadik versszakban:

Mert gyilkossa rég feltette
Hogy életétől meg mencse
S igy addig kereste idejét
Amig kiontá az ö ^a vérét.

 És a tizenhatodik versszakban:

Jo gazdáim bucsut veszek
Komáim meg engedjetek
Hibáz^hattam ellenetek
Isten maradjon veletek.

 Nem véletlen, hogy Kanyaró ennél a siratóéneknél jegyzi meg, hogy „Jellemző példája, mint lesz a szokott egyhangú búcsúztató[ból] ballada a nép ízlését követő kántor, vagy más félművelt falusi írástudó kezében.” Más szóval: csakis az olyan halotti búcsúztató alakulhatott át siratóballadává, mely tartalmában, nyelvében, szerkezeti felépítésében egyaránt igazodott a nép ízléséhez: a siratóénekek tartalmi-szerkezeti követelményeinek megfelelően fogalmazta meg mondandóját az adott halálesetről.
 Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Kanyaró észrevételének helyességét kézenfekvő ellenpéldával – Czifra János tragikus történetének egy másik korabeli verses megörökítésével – tudjuk bizonyítani. A MTA Könyvtárának Kézirattárában találtunk egy csonka verses füzetet, melybe Was József énlaki ember írta be saját alkalmi veseit. Foglalkozásáról semmit nem árul el a szerző, aláírása láttán – többször Was Josiként szignálta szerzeményeit – már-már hajlanánk arra, hogy fiatal falusi verselő alkotásainak véljük a füzetben foglaltakat. A versek tartalma, stílusa, a kézírás jellege viszont arra utal, hogy tanult ember volt az a meglett korú, családos férfi, aki alkalmi verseit szépen letisztázva a szóban forgó füzetbe gyűjtötte össze. A füzetnek – melyet egy nagyobb kolligátumba kötöttek be – a címlapja és az eleje hiányzik. A megmaradt részben több verset is datált a szerző, innen tudjuk, hogy az 1850-es években tevékenykedett.

283.2. Was Josi: 1856-ban Czifra János Énlaki Juhász saját lakásán meggyilkoltatik. Kézirat az MTA Könyvtárának Kézirattárában. Jelzete: Irod. 4–r. 412. 9v–14. folio. (A kézirategyüttes, melyben a vers található, a katalógusban Kriza János gyűjteménye címen szerepel. Valójában Gyulai Pál hagyatékának egy töredékét kötötték össze a Kriza-hagyaték egy részével. Az énlaki juhászról szóló vers a Gyulai hagyatékból került a kolligátumba. Lásd bővebben e kézirategyüttesről: KRIZA János 2013: 687–690).
 A több részből álló verskompozíció bevezető részében (melynek közlésétől eltekintünk) a szerző elelmélkedik az emberiség bűnös voltáról, a Sátán térhódításáról: a megszaporodott gyilkosságokról és bűntényekről. Aggódásának ad hangot, hogy „életünk a vérszomjas ellen nincs bátor állásba”, mert

„A színelt barátok nem mind parolások,
S még testvérek közt is esnek gyilkolások.
Ha ily helyzetben nyomorult életünk
Nem pihen biztosan, s vész tárgyai lettünk,||
Mennyivel inkább égy vad ifjú dühének
Vagy égy neveletlen makacs önkényének
Mondhatom lapdaként kitűzve játékul
Hogy vad önkényének jádza martalékul.”

 Effajta gondolatainak és félelmeinek igazolására beszéli el Czifra János történetét az alábbi két részben:

 A halálos történet folyama
Ennek példájára itt Énlakán most is
Égy vad ifjú öli meg Czifra Jánost is,
Kinek életrajzát néhány szavaimba
Elmondom, s lejegyzem csekély soraimba.
Ő Énlakán pásztorszülőktől született,
De a Köztársaság ölén nevelkedett,
Oskolát járt néhány télen, kis korába,
Nem hevert pásztori kunyhója porába.
Több ifiak között szépen neveltetett,
Ezáltal nyert becses, erkölcsös életet.
Alkalmos betüket s énekeket sorolt,
Társalgott a jókkal, templomot gyakorolt.
Arcvonási jámbor férjfiat képeztek,
Jellemei mindig szelidet tükröztek,
Ily jó jellemekkel biztatva a népet,
Közválasztás útján majorságra lépett.
Ezen fokozaton futotta pályáját,
Jó kenyérrel tartá kicsin házatáját.||
Neje jussán végre egy kis telket is vett,
Melyre önköltségin házat, csűrt épített.
A közbarátságot mindenkor becsülte,
Jóllehet ezt benne természet is szülte.
Szelídséggel forgott községünk határán,
Nem legelte nyáját az egyesek kárán.
Az ő tette mindig jámborságot árult,
Semmi vad, gonosz tény hozzája nem járult.
Ily érdemdíjt szabva a becses életre
Fordítom pennámot a gyásztörténetre.
Hogy bészerezhesse téli tűzi fáját,
Kalákába hívta nehány jó gazdáját.
S miután ellátta egy rendes kurával,
Végül megtisztelte táncnak vigalmával.
Így egy ledér ifjú, Bordi Mósi neve,
Kinek fölhevülvén gyilkolási heve,
A tánc közepette összefogontozott
Czifrával, ő tudja – miként gondolkozott –
De a tánc ifjai villogó szemiből
Rosszat jövendőltek gonosz jelleméből,
Köztök a civódást lecsendesítették. ||
Osztán csendesség lett, békével mulattak,
Nem volt, ki zavarja, vigon táncolhattak.
Ütött a vigalom kiszabott órája,
Felszólalt a táncnak vezére, (gazdája),
A szelid ifjúság hazatakarodott,
Czifra csak családi körébe maradott.
Nem tudjuk, mi okból, kilépett ajtóján,
Hát ott leste őtet az öldöklő kaján,
Mint Joab Amását szíve fortélyával
Magához szólítá s átszurá szablyával,
Ez is őt ajtaján kívül egy lépéssel
Véletlen, s védetlen átdöfé égy késsel.
Bámulásra méltó mü előttünk, hogy ott,
Gyilkolása helyén mindjárt le nem rogyott,
Még utána indult, s ment is egy keveset
Gyilkosának, de csakhamar elesett,
S felkölt s önerején bément tűzhelyére,
Megjegyzendő, hogy ott újra ömlött vére.
Kedves pakulárja nem késik szaladni
Falus bíró úrnak sietve hírt adni.||
Ki mi helyen vevé a rossz történetet
Heves indulattal föl kelni sietett
Két esküdtjével a történet helyére,
Szaladnak az eset kiszemelésére.
Megtalálják Czifrát vérébe feredve
Visgálják, honnan van vérpatak eredve.
Leghívebb érzület szívekbe férkezik,
Esete mivoltát szeliden kérdezik.
Amint kitelhető, szól lelkéndezéssel:
Engem Bordi Mósi átdöfe égy késsel.
Utána hát gyorsan, s gazdája házánál
Megtalálák, nem tölt még több egy óránál.
Ott legkeményebben rögtön vasba verték,
S a bírói lakba gyorsan lekísérték.
Az elöljáróság másnap elküldötte
Törvénybíró úrhoz, az mint érdemlette.
Hagyjuk most őt a hív kísérőkkel menni,
Érdemlett jutalmát majd el fogja vénni.||
A kínszenvedőhöz forduljunk már vissza,
A halál poharát ki már szintén issza.
A törvénybíró úr értvén az esetet,
A szomorú tárgyra tett ily rendeletet:
Az illető sebész úr rögtön kimenjen,
S az orvoslás aránt épp eleget tégyen.
Eljött a sebész úr, gyorsan megvisgálta,
A sebet borzasztó mélység tálálta[!]
Békötötte, s Czifrát szeliden biztatta,
Jó gondviselésit bíró úrra hatta.
De az élet felől kevis reménységet
Nyilvánított, látva előre a véget.
Még mind így lélekzett égy nap és égy éjjen,
De a halálos seb szívre hatván mélyen,
Miután a hányás többször erőltette,
Hát égyszer csak elhal, s megszűnt lehelete.
Égy orvosi visga és boncolás után
Koncolt tetemeit koporsóba rakván
Érzéki könnyek közt sírjába tétetett,
S ez nap gyász esete megünnepeltetett. ||
Helybéli pap, Was Pál szentbeszédet tartott,
Melyet nagyszámú nép templomba hallgatott.
Textusa volt ne ölj, valaki hallgatta,
Mindenkinek szívét mélyen által hatta.

Nem hibázom talán, ha el nem mulasztom
A gyásztörténetnek utánaragasztom:
Czifránét a gyilkos gyanú alá hozta,
Hogy a veszélyt ő is rész szerént okozta.
Mü úgy értjük, hogy e nem fog valósulni,
S hát taglalásához nem is célom jutni.

Érzéki óhajtás a megöletetthez

Nyugodj immár, Czifra János,
Hív pásztorunk s barátunk,
Társaságunk már hiányos,
Köztünk többé nem látunk.
Már megfojtó mély sebednek
Fájdalmát nem érezed,
Erkölcsi szelídségednek
Jutalmait élvezed. ||
De gyilkosod a fogságnak
Bilincsei közt szenved
Korát az ifiuságnak
Nem élvezi, csak senyved.

Was Josi sk.

 A vers nem halotti búcsúztatónak készült, ennek következtében – feltehetően – nem is került a falu nyilvánossága elé. Ettől eltekintve, a finomkodó, de ugyanakkor naturalista részletezéstől sem mentes elbeszélés, a tudálékos fogalmazás eleve alkalmatlanná tette a versezetet arra, hogy a szájhagyományban meghonosodjék. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy párhuzamba állítva Czifra János siratóballadájával, pontosan lehessen érzékelni a kettő közötti különbséget. És még egy dologban hasznosnak ítéljük Was Josi versét: a minden részletre kiterjedő, aprólékos elbeszélés révén képet kapunk arról, hogy miként kezelte a „rendtartó” székely falu közössége a köznapitól eltérő véres eseményt, egyáltalán, miként zajlott egy halálos kimenetelű bűnténynek és következményeinek adminisztrálása a 19. század ötvenes éveiben.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 764–768.)