Csók Anikó

Dimény Mózesné Szabó Anna, 69 éves

1. Csók Anikó, mit gondolál,
Mikor hazul elindulál?
– Én egyebet nem gondoltam:
Szerencsés útra indultam.

2. Csíkfalvából Jeddre mentem
Jedd között csak széjjel néztem.
Onnan Vásárhelyre mentem,
Vásárhelyt három nap ültem.

3. Onnan vissza Jeddre mentem,
A jeddi hídra leültem.
Magyari György öt ott látám,
Vidékből jött, úgy találám.

4. Magyari György, édes kincsem!
Mondja meg, mit tegyek, nékem:
Szolgáljak vagy férhez menjek?
Vagy magam gyilkosa legyek?1

5. – Ha nem sajnálod éltedet,
Testvéredet, gyermekedet:
Adok én neked kötelet,
Kivel elvégezd éltedet.

6. – Ne higyjen senki senkinek,
Senki álnok beszédinek;
Senki álnok beszédének,
Mint én hittem szeretőmnek.

7. Ő velem azt a jót tette:
A pántlikám letétette.2
A pántlikám letétette,
A gyászruhát felvétette.3

8. Ő viseli a bokrétát,4
Ahhoz való cifra gúnyát,
Én viselem a gyászruhát:
Holtig való gyalázatját.

9. Haragusznak rám a lányok,
Hogy az utcán le s fel járok,
Ne haragudjatok lányok,
Mert én nem sokáig járok! –

10. Ködös ősz lett a szép nyárból,
Kifogytunk a szép leányból,
Szép leányból, Csók Annából:
Egy szép leány barátunkból.

11. Csók Anikó, szép menyecske,5
Jaj, de gyenge volt az esze!
Gyenge eszit tudtam volna,
Egyet-kettőt szóltam volna.

12. Egyet-kettőt szóltam volna,
Csók Anikó most megvolna.
Kegyes legyen minden anya,
Ha gyermeke búját látja.

13. Csók Miklósné kegyetlen volt,
Az apja meg mostoha volt.
Oh, te kegyetlen Csók Sára,
Reád maradt a gúnyája.

14. Mikor gúnyáját felveszed,
Vérrel virágozzék tested.
Tested vértől virágozzék,
Lelked mennytől eltávozzék!

1. Tordán is maradt fönn e versszakhoz hasonló tartalmú régi ének. A felserdült s jövőjén aggódó szegény leány töprengése ez:

Nem tudom én, mit csináljak:
Férhez menjek, vagy beálljak?
Ha szolgálok, ruhát várok,
Férhez menve csak bút látok.

Egyik változatban: Férhez menve botot várok. Székely változata: Vadrózsák, 63. l.

2. A pántlika a leányság szimbóluma.
3. A gyászruha özvegységet, itt bánatot jelent.
4. Legényhez való a bokréta. Kedvese legény maradt.
5. A menyecske megesett leány, ki csak felkötve hordhatja a haját.

 Három részre oszlik e szép ballada, melynek szerzői lányok lehettek. Az első öt szakban Csók Anikó hányatott életét, a 6–9 szakban élete végső tragédiáját, szerelmi csalódását és bánatát ismerjük meg szép ellentétekben. A 10–14 szakok barátnői részvétét tolmácsolják, kik kárhoztatják az elveszett lány kegyetlen rokonait. A harmadik részben foglalt tanulság pedig e balladát azon újabbkori székely balladák közé sorolja, melyeket, mintegy intő példaként, szembetűnő erkölcsi célzattal énekelnek.
 A strófák nagy részének négyes rímjei a régi balladákat utánozzák.

(Kanyaró 2015: 476-478.)

288. Csók Anikó (Szabéd)
Lelőhely: KANYARÓ Ferenc: 1906a: 51–52.
 A helynevekből ítélve marosszéki, Alsó-Nyárád menti tragikus történetet énekel meg a siratóballada. Más változata nem ismeretes. A több másolatban fennmaradt ballada ismételten arra figyelmeztet, hogy az eredeti lejegyzésről két különböző időben készített másolatok törvényszerűen eltérnek mind a helyszíni lejegyzéstől, mind pedig egymástól.

288.1. A ballada eredeti lejegyzése Rédiger Ödön kézírásában: MUEKvGyLtára 40. csomag. [Rédiger Ödön szabédi gyűjtése, é. n., 1–3. lap]

Csók Anikó mit gondolál,
Mikor hazul elindulál,
Én egyebet nem gondoltam
Szerencsétlen utrindultam. ^{Szerencsés útra indultam.} |
Csik falvából Jeddre mentem
Jedd között csak széjjel néztem
Annet ^Onnan Vásárhelyre mentem
Vásárhelyt 3 nap ültem |
Onnan vissza Jeddre mentem
A jeddi hidra leültem
Magyari György et ott látám
Vidékből jött úgy találám. |
Magyari György édes kincsem
Mond hogy mit csináljak nékem ^{Mondja meg, mit tegyek, nékem}
Szógáljak vagy férhez menjek
Vagy magam gyilkosa legyek. |
Ha nem sajnálod éltedet
Testvéredet, gyermekedet
Adak én neked kötelet
Kivel elvégezd éltedet.|| |
Ne hiddjen senki senkinek
Senki álnok beszédjének.
^{Senki álnok beszédinek,}
Mert én hittem szeretőmnek |
Ő velem azt a jót tette
A pántlikám letétette.
^{A pántlikám letétette,}
A gyász ruhát felköttette ^felvétette |
Ő viseli a bokrétát
Ahoz való cifra gunyát
Én viselem a gyász ruhát
Holtig való gyalázatját. |
Haragusznak rám a lányok
Hogy az utcán lesfeljárok
Ne haragudjatok lányok
Mert én nem sokáig járok |
Ködös idő volt a nyáron ^{Ködös ősz lett a szép nyárból}
Kifogytunk egy szép leányból
Kifogytunk egy szép leányból,_{[ezt a sort Kanyaró kihagyta]}
Csók Annából ^{Szép leányból, Csók Annából}
Egy szép leány barátunkból. |
Csók Anikó szép menyecske
Jaj de gyenge volt az esze.
Gyenge eszit tudtam volna ||
Egyet kettőt szóltam volna
^{Egyet-kettőt szóltam volna,}
Csók Anikó most meg volna
Kegyes legyen minden anya*
Ha gyermeke búját látja |
Csók Miklósné kegyetlen volt
Az apja meg mostoha volt.
Oh te kegyetlen Csók Sára
Réád maradt a gúnyája. |
Mikor gunyáját felveszed
Vérrel virágozzék tested.
^{Tested vértől virágozzék,
Lelked mennytől eltávozzék!}

 [A *-gal jelölt sor eredetileg így volt: „Minden anya kegyes legyen” – de maga Rédiger jelölte be a szórend változtatását.]

288.2. A ballada első másolata az 1896-os gyűjteményben: EA 2276: 67–69. lap, 35. sz. Kanyaró kézírása. – Felső indexben ezúttal a nyomtatott változat eltéréseit jelezzük.

Csók Anikó

I.

Csók Anikó, mit gondolál,
Mikor hazul elindulál?
– Én egyebet nem gondoltam:
Szerencsétlen leány voltam.^{1 Szerencsés útra indultam.}

Csíkfalvából Jeddre mentem,
Jedd között csak széjjelnéztem.
Onnan Vásárhelyre mentem,
Vásárhelyt három nap ültem.

Onnan vissza Jeddre mentem,
A jeddi hidra leültem.
Magyari György öt ott látám;
Vidékből jött, úgy találám.

Magyari György, édes kéncsem! ^kincsem
Mondja meg, mit tegyek, nékem:
Szolgáljak, vagy fér’hez menjek;
Vagy magam gyilkosa legyek?

Ha nem sajnálod éltedet,
Testvéredet, gyermekedet:
Adok én neked kötelet,
Kivel elvégezd éltedet.||

II.

Ne higyjen senki senkinek,
Senki álnok beszédinek;
^{Senki álnok beszédinek,}
Mint én hittem szeretőmnek,
^{Szeretőm igéretinek} _{[ez a sor Kanyaró betoldása]}

Ő vélem azt a jót tette:
A pántlikát ^pántlikám letétette;
A pántlikát ^pántlikám letétette,
A gyász ruhát felköttette.felvétette

Ő viseli a bokrétát,²
Ahhoz való cifra gunyát;
Én viselem a gyász ruhát:
Holtig való gyalázatját.

Haragusznak rám a lányok,
Hogy az utcán le- s feljárok.
Ne haragudjatok, lányok,
Mert én nem sokáig járok…

III.

Ködös idő volt a nyáron, ^{Ködös ősz lett a szép nyárból}
Kifogytunk a szép leányból,
Szép leányból, Csók Annából :
Egy szép leány barátunkból.

Csók Anikó szép menyecske,²
Jaj, de gyenge volt az esze:
Gyenge eszit tudtam volna,
Egyet-kettőt szóltam volna.||

Egyet-kettőt szóltam volna:
Csók Anikó most megvolna.
Kegyes legyen minden anya,
Ha gyermeke búját látja.

Csók Miklósné kegyetlen volt,
Az apja meg mostoha volt.
Oh, te kegyetlen Csók Sára ,
Reád ^Réád maradt a gunyája:

Reád maradt a gunyája,
Hosszú selyem pántlikája. _{[ez a két sor a nyomtatott változatban nincs]}
Mikor gunyáját felveszed,
Vérrel virágozzék tested.
^{Tested vértől virágozzék
Lelked mennytől eltávozzék.} _{[Kanyaró betoldása az utolsó két sor]}

1. Igy is éneklik: Szerencsétlen útr’ indultam.
2. A bokrétás kalap a legényélet jele a székelyeknél.
3. Menyecske: megesett személy a székelyeknél.

 A balladához Kanyaró először a következő jegyzetet fűzte: „Az öreg Szabó Anna asszony után leírta Rédiger Ödön VII. o. tanuló.” Ezt áthúzta, s helyette az alábbi szöveget írta – az írás jellegéből ítélve más alkalommal, mint magát a balladát: „A megcsalt leány tragédiája a legegyszerűbb hangon s mégis oly szépen elbeszélve. Az első rész a szerencsétlen teremtés céltalan hányódását, lelki tépelődését festi; a második részben öngyilkossága okát tárja elénk. Csók Anikó, mintegy mentegetve elhibázott életének emlékét barátnéi előtt, akik közé már nem mer menni. A harmadik részben e barátnék őszinte kesergését halljuk. Átkot mondanak Csók Anna gyilkosaira, kik között (jellemző a nép leányainak gondolkozására) a hűtlen szeretőt nem találjuk.

288.3. A ballada 20. század eleji másolata: MUEKvGyLtár 50. csomag. Kanyaró Ferenc kézírása.
 A 20. század első éveiben, amikor a balladát másodszor készítette elő közlésre, az 1896-os gyűjtemény hiányában Kanyarónak újból az eredeti lejegyzést kellett kézbe vennie. Az arról készített újabb másolat – a jegyzeteket is beleértve – szó szerint megegyezik a nyomtatott szöveggel, pontosabban ezt a másolati változatot publikálta Kanyaró 1906-ban, az Erdélyi Múzeumban.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 770–774.)