Csíkszeredába vitte
Galaci József füzetéből, kb. 20 éves
Megöltek egy legényt
Százhúsz forintjáért,
Belevették a Tiszába
Piros pej lováért.
Tisza nem szenvedte,
Partjára kivette,
Arra járt egy ügyes halászlegén,
Hálójába vette.
Vette hálójába,
Csíkszeredába vitte,
Csíkszeredában a szanatóriumban
Szépen lefektette.
Odament az anyja,
Kőti, de nem hallja:
— Kelj fel, fiam, édes fiam,
Gyere, menjünk haza!
— Nem mehetek haza,
Mert meg vagyok halva,
Gesztenyeszínű sárga hajam
Vállamra van fagyva.
Közkedvelt, elterjedt balladáink közé tartozik. Vargyas Lajos (II.1976. 448–449) 328 változata lelőhelyét sorolta fel, amelyek között csíki: Csíkkarcfalva, Csíkmenaság 2, Csíkrákos, Csíkszentmihály, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyótekerőpatak, Gyimesfelsőlok 2, Gyimesközéplok. Az itt közölt 4 változattal a csíki balladák száma 15.
Néhány újabb gyűjtemény adatait soroljuk fel: 1. Albert Ernő-Faragó József 1973. 194:107.; 2. Uő. 246:159. 3–17. Uo. 151–169:161–175.; Adatok: 18–69. Uo. 483:521–572.; 70. Jagamas János-Faragó József 1974. 44:28.; 71–74. Ráduly János 1975 122–125:100–102.; 75. Uő. 1979. 72:13.; 76–79. Bura László 1978. 75–79:43–46.; Adatok: 80–93. Uo. 176:178–187.; 94–100. Ág Tibor-Sima Ferenc-Mórocz Károly 1979 148–162:13.a.,b.,c.,d.,e.,f.,g.; Adatok: 101–131. Uo. 418:13.j.; 132–143. Uo. 12 adat.; 144–147. Almási István 1979. 50:32.; 170–172.; 214:239.; 148. Jagamas János-Faragó József 1974. 91:69.; 149. Seres András 1984. 78:57.; 150–163. Pozsony Ferenc 1984. 194–198:98–101.; 164–179.Uo. 243:315–326.; 180–182. Seres András-Szabó Csaba 1991. 147–148: 86–87.; 283:214.; 183. Pozsony Ferenc 1994. 77:26.; 184. B. Kovács István 1994. 251:7.; 185. Zsók Béla 1995 186: 145.; 186–187. Albert Ernő 2000. 50–51:16–17.; 188. Uő. 2001. 37:11.
Így a 320 korábbi adatot 188-al egészítjük ki, tehát 508 változat lelőhelyét soroltuk fel.
Vargyas Lajos francia, olasz, spanyol, portugál, szlovák-morva, lengyel, vend, litván, bolgár gyűjteményekből 90 adatot sorolt fel. Vargyas Lajos ezt a balladát is francia eredetűnek állapította meg.
(Albert Ernő 2004: 317.)