Csáki Erzsi
Kacsó Lászlóné Szávuly Julianna, 67 éves
– Jó estét, jó estét, szép Csákiné asszonyság,
Hol van az én Erzsi babám, aki máma nállam járt?
– Lefeküdt, lefeküdt szép paplanyos ágyába.
– Hát az én Erzsi babám hogy aluszik magába?
Keltse fel, keltse fel, s eressze jel a bálba,
Piros bársony cipőjét (is) húzza fel a lábára.
Fel is kelt, fel is kelt, s el is készült a bálba,
Tíz pár aranygyűrűjét felhúzta jaz ujjára.
– Jó estét, jó estét, kocsmárosné asszonyság,
Hol van az a két betyár, aki máma nállam járt?
– Menjen be, menjen be, üljön le ja diványra!
Aztán az a két betyár rákacsint a cigányra:
– Húzzátok, cigányok, reggeli négy óráig,
Hogy mulassa ki magát Erzsi babám hajnalig!
– Eressz ki, eressz ki magamot kihűteni,
Piros bársony cipőmből piros vérem öntsem ki.
– Ne menj ki, ne menj ki magadot kihűteni,
Tíz pár aranygyűrűdöt mutasd, lássam ragyogni.
Verje meg az Isten azt az édesanyát,
Aki este bálba elengedi lányát.
Este elengedi, s reggelig nem lássa,
Reggel hat órakor halva megtalálja.
Harangoznak délre, nem tizenkettőre,
Csáki bíró lányát viszik a temetőbe.
– Nyissátok ki, nyissátok ki ződ leveles kapumot,
– Hogy vigyék ki rajta Erzsi nevű lányomot.
Csáki bíróné lánya el van már temetve,
De azért a szép szeme soha sem lesz felejtve.
20–23. A halálra táncoltatott leány. I–IV.
A ballada kibédi adatközlői egytől egyig öregasszonyok, tehát ez is jelzi, hogy a
századforduló éveiben még igen népszerű lehetett. Jórészt a fonóban tanulták, akkoriban „divatos” ének volt. Ime, mit mondott a 20. sz. változat énekese: „Mostanában nemigen énekeltem, régebb igen, a sok énekkel tettem tönkre a hangomot. Egyszer mentünk vagy kilencen Kolozsvárra, s Balázsfalváig egyet énekeltünk. Balázsfalván a váróteremben még táncoltunk is, amíg vártuk a vonatot. Ma már ilyesmikről nem lehet hallani.” A 23. sz változat énekese a ballada lányhősének nevéről így nyilatkozott: „Egyik-másik Tollas Erzsit mond, de az nem vót, mert Csáki bíróné lánya volt.” Íme, hogyan ragaszkodik néha az énekmondó a már egyszer meghallott-megtanult ének eredeti formájához, először hallott hősének nevéhez. Különleges figyelmet érdemel a 22. sz. változat, ugyanis azt a nagyon ritka redakciót képviseli, amely szerint a „szeretőt párjával” tartó lányt büntetik ezzel az embertelen középkori büntetésmóddal.
E balladákat általában egységes dallamra éneklik, lényegesebb eltérés alig van közöttük. A közölt dallam (20. sz.) a népdal és műdal között mintegy átmenetet képez, tehát félnépi.
A fiatalok a balladának javarészt csak töredékes változatait tudják.
(Ráduly 1975: 177.)