Budai Ilona

Budai Ilona ablakba könyökle,
Hâja, hogy ellenség rabol a környékbe.
Csak eszibe juta kéncsös küs ládája,
S kéncsös küs ládáját hónya alá fogja,
Hajadon küs lányát jobb kezin vezette,
Futkosó küs fiát bal kezire vötte.

Mönyön, mönyön, mönyön sűrü fenyves erdőn,
Egy fölhagyott uton, sütét röngetegön;
Hát min’ha hallaná lovak dobogását,
S csakhamar letöszi hajadon küs lányát.
Hajadon küs lánya ijenképpen.sira:
„Anyám, édös anyám, ne haggy el az útba,
Essék meg a szüved, ne haggy itt ingömöt!”
„Bizon itt hagylak én leányom tégödöt:
Mett lėán hêjibe lėánt ad az isten,
De pénzöm hêjibe ingyen nem ad isten.”

Mönyön, tovább monyon sűrü fenyves erdőn,
A fölhagyott uton, sütét röngetegön;
Hát mintha hallaná lovak dobogását,
S csakhamar letöszi futkosó küs fiát.
Futkosó küs fia ijenképpen sira:
„Anyám, édös anyám, ne haggy el az útba,
Essék meg a szüved, ne haggy itt ingömöt!” –
„Bizon itt hagylak én, édös fiam, tégöd:
Mett fiú hêjibe fiút ad az isten,
De pénzöm hêjibe ingyen nem ad isten.

Mönyön, tovább mönyön sűrü fenyves erdőn,
Az elhagyott uton, sütét röngetegön,
Mig êjuta végre ėgy szép tágas rétre,
Hát egy bival tehen azon jődögel le,
Az idei bornyát szarva között hozta,
A tavaji bornyát maga után ritta.
Ezt hogy megpillantá Budai Ilona,
A fődre borula, keservesön sira,
Keservesön sira, kárhoztatá magát:
Az oktalan álat nem haggya el bornyát.
Istenėm, istenėm, én édös istenėm,
Hát én lelkös lévén, hogy hàgyám gyermėkėm.
Aval visszafordult a nagy fenyves erdőn,
Az elhagyott uton, sütét röngetegön;
Csakhamar elérte s oda nyujtá ujját,
S hini kezdé szépön az ő kicsi fiát.
„Bizon nem mönyök én, mett nem vótál anya,
Ha a löttél vóna, itt nem hàttál vóna.”

Mönyön, tovább mönyön a nagy fenyves erdőn,
A fölhagyott uton, sütét röngetegön;
Csakhamar elérte s oda nyujtá ujját,
S hini kezdé szépön hajadon küs lányát.
„Bizon nem mönyök én, mett nem vótál anya,
Ha a löttél vóna, itt nem hattál vóna.”

Hogy ezt igy hallotta, ijenképpen sira:
Immán ojan vagyok, mind út mellett a fa;
A ki ott êmönyön, ágaimot rontsa,
Ágaimot rontsa s a sárba tapossa.

584―585. Kőmives Kelemenné és Budai Ilona még elég jókor érkezének meg, hogy az első asztalnak legvégin helyet kaphassanak. De ők is elmondhatják váltig az egyszeri háziúrral: ott az első hely, a hová én ülők. – Erdélyi J. Gyüjteménye III. kötetében csak ennyi töredék áll az elsőnek:

Ugy rakják, ugy rakják magas Déva várát,
Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives,
A mit délig raknak, délután mind lehull.

A monda csakugyan, mint ez a mi költeményünkben tökéletesen ki van dolgozva, él a magyarhoni népnél is, s a töredékből itélve, valamely variansnak ott is létezni kell vagy nemrégen még létezni kellett.