Bú az én életem

Bú jez iéletem,
Nem igen gyönyörű,
Kiét piros orcámon,
Nem bűtöl e künű.
Búsul ez ién szívem,
Nincs ki megbiztassa,
Messze van Debrecen,
Ott ez ién iédesem.
Ne menj el, iédesem,
Ne hagyj el ingemet,
Ne vidd el magaddal
Menden jó kedvemet!
Madarka, madarka,
Ne zavard e vizet,
Ne zavard e vizet,
Hogy igyam belőle.
Háha kihághatnám
Debrecen mezeit,
Csíki palmezeit,
Kálvári hegyeit.
Csíki palmezeje
Gyászba van borítva,
S ez ién iédesemnek
Elhaladt e napja.
Elment e madarka
Idegen országba,
Írja levelibe:
Visszajő tavaszra.
Ha tavaszra nem jő,
Búza pirulásra,
Ha akkorra nem jő,
Szöllyő lágyulásra.
Elment e madarka
Idegen országba,
Írja levelébe:
Menjek el utánna!
Nem menek utánna
Idegen országra,
Meggyászolom itthon
Fekete gúnyába.
Diélig feketébe,
Diélután fejérbe,
Estére kedvemre
Aranyszűny köntösbe.
Legalábbis három-négy ének (1—2, 3, 5—6 és 7—11. versszak) egybeéneklésének tetszik. A 7—11. versszak magában is a régiségben és a mai folklórban sok változatban ismert bujdosóének. Énekünk soraival—szakaszaival e gyűjtemény több darabjában is találkozunk.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 647.)