Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Bíró Szép Anna


Gyűjtő: Pozsony Ferenc
Gyűjtés ideje: 1979
Gyűjtés helye: Ozsdola
Közlő: Pozsony Ferenc
Megjelenés helye: Pozsony 1984: 103-106/23. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Szávuj Róbert Deme Margit, 39 éves



Dallam



Szöveg

- Anyám, édesanyám, milyen álmot láttam:
Szeretőmről láttam, szeretőmről láttam.
Kiáll a kapuba Bíró Szép Annája,
Kiáll a kapuba Bíró Szép Annája.

Hát lássa, hogy ott jő három vitéz hajdú.
- Hova mendegéltek, három vitéz hajdú?
- Ki Magyarországra, kidobolt városra,
Ki Magyarországra, kidobolt városra.

- Én es lennék nektek, jaj, útitársatok,
Ha meg nem csúfoltok, tü meg se gyaláztok.
Esküdjetek fel a csóré kardotokra,
Meg se es csúfoltok, meg se is gyaláztok.

- Se meg nem csúfolunk, se meg nem gyalázunk,
Se meg nem csúfolunk, se meg nem gyalázunk.
- Igyatok, egyetek, három vitéz hajdú,
Amíg felőtözöm, amíg felőtözöm:

Bíboros katrincám elejembe kötöm,
Százforintos gyűrűm az ujjomba húzom,
Aranypálcikómot a kezembe veszem,
Indulhatunk útnak, három vitéz hajdú.

Ha meg nem gyaláztok, ha meg nem csúfoltok,
Ha meg nem gyaláztok, ha meg nem csúfoltok.
Mennek, mendegélnek három vitáz hajdú
Sötét rengetegen, egy felhagyott úton.

Félútig elértek, félútig elértek,
Bíró Szép Annája szóból azt feleli:
- Istenem, Istenem, vajon mi a jele,
Bíboros katrincám elejembe esett?

Álljatok meg immán, három vitéz hajdú,
Amíg visszamegyek, amíg visszamegyek.
Amíg visszamegyek, amíg visszamegyek,
Bíboros katrincám elejembe teszem.

A legnagyobb hajdú szóból azt feleli:
- Öljük meg mü, öljük Bíró Szép Annáját.
A legkisebb hajdú szóból azt feleli:
- Ne öljétek meg tü Bíró Szép Annáját.

Mire esküdtetek, három vitéz hajdú,
Bíró Szép Annáját meg se gyalázzátok.
- Indulhatunk útnak, három vitéz hajdú,
Indulhatunk útnak, három vitéz hajdú.

- Hallod-e, hallod-e, Bíró Szép Annája,
Üljünk le mü, üljünk itt a nagy fa alá.
Evvel meg is ölték Bíró Szép Annáját,
Hosszú szőke haját kardélre csavarták.

A legnagyobb hajdú fel es őtöződött,
Bíboros katrincát elejibe kötte,
Bíboros katrincát elejibe kötte,
Aranypálcikóját a kezibe vette.

- Útnak indulhatunk, három vitéz hajdú,
Útnak indulhatunk, három vitéz hajdú.
Félútig elértek, félútig elértek,
A legnagyobb hajdú azt feleli:

- Menjünk bé, menjünk bé félúti kocsmába,
Menjünk bé, menjünk bé félúti kocsmába.
A legkisebb hajdú szóból azt feleli:
Ne menjetek bé tü ebbe a kocsmába.

Hajdú Benedek is felnyergeli lovát,
Hogy kövesse útját Bíró Szép Annához.
Elérkezik ő es félúti kocsmába,
Elérkezik ő es félúti kocsmába.

Be es mene arra ő a korcsomába,
Aranypálcával a hajdút ő meglássa.
- Kocsmárosné asszony, csukja be az ajtót,
Kocsmárosné asszony, csukja be az ajtót.

Hajdú Benedek ő szóból azt kérdezi:
 - Hová tettétek el Bíró Szép Annáját?
Legküsebb vitéz szóból azt feleli:
- Tü öltétek meg, tö, Bíró Szép Annáját.

Hajdú Benedek is szóból azt feleli:
- Mutasd meg te nékem Bíró Szép Annáját.
A lovam a tiéd, s őtönyöm a tiéd,
Csak mutasd meg nékem Bíró Szép Annáját.

El is vitte oda a legküsebb hajdú,
El is vitte oda a legküsebb hajdú.
- Vérem a véreddel egy patakot mosson,
Testem a testeddel egy gödörbe jusson.

Testem a testeddel egy gödörbe jusson,
Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.
Aj, a kardjába dőlt, szíven szúrta magát,
Aj, a kardjába dőlt, szíven szúrta magát.



Megjegyzés

23–27. A hajdúktól meggyilkolt leány

            A legritkább régi stílusú balladatípusaink közé tartozik. Az eddigi gyűjtésekből csak nyolc változatát ismertük, ezek egy aránylag szűk területről, Kolozs, Maros-Torda és Udvarhely megyékből kerültek elő (Vargyas 1976. II: 218). Sorukat 1976-ban Kallós Zoltán gyarapította több klézsei változattal, melyekből egy jelent meg négy újabban felfedezett háromszéki variánssal együtt egy kisebb közleményben (Pozsony 1980). Változatainak csoportját azóta egy újabb esztelneki variánssal sikerült gazdagítanom. A kötetben közölteken kívül még Zabolán, Kiskászonban és Nyújtódon élnek változatai.

            A háromszéki változatokra jellemző a fogalmazás menetének, a balladai történés mozzanatainak megőrzése. Az itteni szövegek indítása eltér az eddig ismert változatok kezdő részétől. Feltűnő mindenekelőtt az, hogy a felső-háromszéki balladákban a hősnő és a hajdúk párbeszédében nem történik említés a távol lévő kedvesről, márpedig a ballada logikája szerint ez a mozzanat, vagyis az elutazás motivációja aligha hiányozhat a szövegből. Nem is hiányzik, csak más módon van jelen. A Fekete-ügy vidéki változatok mindegyike a szerelmes lány ébredésének motívumával kezdődik: a lány álmában meglátta távol lévő kedvesét, s azt mondja el édesanyjának. Az álom elmesélése után következik a hajdúk érkezése.

            A balladával foglalkozó kutatók véleménye szerint a balladát középkori francia (vallon) telepesektől vette volna át a magyarság. Az összehasonlító-történeti kutatások számára még két mozzanatot kell kiemelnem a háromszéki szövegek kapcsán. A francia változatokban sem vesz részt a legkisebb hajdú a gyilkosságban; a hajdúk a kocsmajelenetben lepleződnek le a meggyalázott és meggyilkolt lány kedvese előtt. Ezek a motívumok az eddig közzétett magyar szövegekben nem voltak elég következetesen kidomborítva. A háromszéki balladavariánsok megerősíteni látszanak a kutatók által feltételezett francia–magyar kapcsolatot (Vargyas 1976. II: 212–220).

            Ez a balladatípus is énekeseim passzív repertoárjához tartozik már. Tíz-húsz évvel ezelőtt még a halottvirrasztókon rendszeresen énekelték. Napjainkban csak a legtehetségesebb énekesek ajkán csendül fel egy-egy idősebb halott virrasztóján. Hosszú szövege, régies dallama miatt erősen ki van téve a széttöredezésnek és az elszíntelenedésnek.

(Pozsony 1984: 257–258.)