Bíró Kata

Szegény fejem sok búval él,
Maga felől jót nem remél.
Kik valának jó emberim,
Azok lettek ellenségim.
Kik szemembe szépet szólnak,
Hátam megi vermet ásnak.

Gazdám, gazdám, édes gazdám,
Szolgáltalak esztendeig,
Add meg nekem, mit igértél,
Szép leányod Biró Katát! –
Menjünk immán édes mátkám,
Mert ide igére apád. –

Mennek egy nagy rengetegbe. –
Ülj le, ülj le, édes mátkám,
Nézz egy kicsit a fejembe. –
Ő leüle, nézni kezde,
Elaluvék az ölibe’. –

Haza tekint Biró Kata,
Hát ott megyen vitéz bátyja,
Vitéz bátyja, Biró Mózes. . . .
Ébredj, ébredj édes mátkám,
Mert ihol jő vitéz bátyám! –
A nem ébred, csak nem ébred.

Oda ére vitéz bátyja,
Vitéz bátyja Biró Mózes,
Ő kihuzá fényes kardját,
Ketté vágá fejér nyakát. . .
Menjünk immán édes hugom! –
Várkozz, várkozz vitéz bátyám,
Hadd vegyem fel fejér ingit,
Itassam fel piros vérit. –

Tám sajnálod édes hugom! –
Nem sajnálom vitéz bátyám,
Csak sajnálom fejér ingit,
Piros vérrel teli habzik. –
Ő felvevé s felitatá.
Menjünk immán édes bátyám! –

Mennek, mennek haza felé. –
Ugy ihatnám vitéz bátyám! –
Nó csak menjünk édes hugom,
Mert tudok én folyó vizet. –
Nem kell nekem a folyó víz,
Mert tudok én egy kőkutat. –
Oda mene a kőkuthoz.
Hát ott vagyon egy szép zöld ág,
Felakasztá a pártáját. . .
Ha ő meghót, nekem sem kár,
S belé ereszté önmagát. ||

Mindig várja vitéz bátyja,
Hogyha megyen – csak nem megyen.
Oda mene a kőkuthoz.
Ott meglátá a pártáját. . .
Én istenem, én istenem,
Én két lelket elvesztettem,
A magamé a harmadik.
Ő kihuzá fényes kardját,
S belé ereszté önmagát.

KRIZA János 1866c (Hazánk s a Külföld) A balladát Vas Tamás gyűjtötte, aki eredetileg Szabó Sámuel gyűjtői köréhez tartozott: Bíró Kata balladáját először a marosvásárhelyi református kollégium diákjainak kéziratos lapjában „hozta nyilvánosságra”. L. erről bővebben: Szabó Sámuel – Olosz Katalin 2009: 454–457, 677–678.
Kriza Jánossal Vas Tamás a Vadrózsák előkészítésének és megjelenésének idején, az 1860-as évek elején kerülhetett kapcsolatba, amikor teológiai tanulmányait Kolozsváron folytatta (1860–62 között), majd azt követően osztálytanító volt a kolozsvári református kollégiumban (1862/63-as tanév). Gyűjtéséből azonban – amint K. Papp Miklóshoz írt leveléből kitűnik – csak sepsiszentgyörgyi tanítóskodása idején, 1865 tavaszán küldött Krizának darabokat: „Közelebbről főt. Kriza úr is felszólitott, közölném vele gyűjteményemet. Egy transportot már el is küldtem; jelenleg a második összeszedésével foglalkozom.” (Szakál Anna 2012: Vas Tamás K. Papp Miklóshoz. Sepsiszentgyörgy, 1865. június 16.) Az emlegetett „transportok” valamelyikében lehetett a Bíró Kata is.
Gyűjtői önérzetét, Kriza körétől való különállását jelzi, hogy a ballada közlése után Kriza hamarosan magyarázkodásra kényszerült: „A »Hazánk« 35-dik számában közlött ó-székely ballada, Biró Kata fölfedezője a már több ilyszerü közleményeiről jól ismert Wass[!] Tamás tanár úr, a ki azon jeles költeményt szives volt átengedni a »székely népköltészi gyűjtemény« II-ik kötetébe, a melyből az közölve van.” (KRIZA János 1866d)
    A balladát Gyulai Pál nem vette fel a MNGY harmadik kötetébe – következésképpen nem szerepel az összesítő válogatásban sem. Nem lehet tudni, hogy azért történt-e a kihagyás, mert Gyulai tudott Vas Tamás Szabó Sámuelhez fűződő kapcsolatáról, vagy pedig azért, mert az anyaggyűjtés során a Hazánk s a Külföldben közölt Kriza-adatok elkerülték a figyelmét. Tekintettel arra, hogy a lapban három balladát is közölt Kriza (Szabó Orsik, Bíró Kata, Vajda asztala), s az MNGY III-ban egyik sem szerepel, valószínűbbnek tartjuk, hogy az utóbbi történt. Ezt már csak azért is feltételezhetjük, mert Gálfi Sándor Barcsaiját, mely ugyancsak az említett lapban jelent meg, Gyulai korábban felvette a Magyar Népköltési Gyűjtemény első kötetébe (MNGY I. 1872: 149-151/7. sz.), vagyis akkor, amikor még arról volt szó, hogy Kriza adataitól a Vadrózsák tervezett második kötete miatt eltekint. Tíz év múlva aztán, amikor az MNGY harmadik kötetét készítette sajtó alá, megfeledkezhetett a Hazánk s a Külföldben közzétett balladákról.   
A Bíró Kata megjelenése után Vas Tamás hamarosan újabb küldeménnyel jelentkezett Krizánál. 1866. szeptember 28-án egy régi kéziratban felfedezett, népi verselőre valló hosszú verset küldött el Kriza gyűjteménye számára, mely Apafi Mihály tatár fogságból való szabadulását és hazatérését beszéli el. (lásd kötetünk 34. számú verses krónikáját a történeti énekek között)

(Olosz Katalin jegyzete; Kriza János 2013: 631-632.)