Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Bíró János és Bíró Kata


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1955
Gyűjtés helye: Rácsila
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 282-291/89. sz.

Dallam



Szöveg

Bíró János Bíró,
Bíró Katalina,
Akit a törökök
Elrablottak vala,

Akit az törökök
El fogtak rablani,
Harminc esztendeig
Ott fogtak tartani.

Mondá Bíró János
Bíró Katalinnak:
„Húgom, édes húgom,
Regvel kelj fel jókor,

Siss hamupogácsát,
Készüljünk fel útnak,
Menjünk el hazánkhoz,
Apánkhoz s anyánkhoz!”

Sírva mondá vissza
Bíró Katalina:
„Bácsim, édes bácsim,
Hogy tud a meglenni:

Ez nagy rablott helyről
Hogy tudunk elmenni?”
„Húgom, édes húgom,
Meg fogjuk cserkálni.”

Bajan tőtt el tőle
Már az az éccaka,
Örökké siratta
Az ő édes anyját.

Hogy es hozta elé
Az ő jó bácsija,
Hogy ez rablott helyről
Még odaérnének?

Fel es kele jókor
Bíró Katalina,
Amíg megvirjada,
Minden készen vala.

Bíró Katalina
Kőti ja bácsiját:
„Bácsim, édes bácsim,
Keljen, met minden kész!

Bátyám, Bíró János,
Elrablott testvérem,
Igazán mondta je,
Vaj csak megcsalt ingem?”

Felkele jaz bátyja,
Útnak indulának.
Mentek, mendegéltek,
Ketten beszélgettek.
 
A nagy hosszú utat
Eleikbe vették,
Az bút s az bánatot
Magikhoz ölelték.

Visszanez a bátyja,
Mondá ja húgának:
„Húgom, édes húgom,
Bíró Katalina!

Nehogy te megéjedj,
Nehogy te visszanejz:
Jönnek az törökök,
Rabolnak el minket!”

Sírni kezde húga
Keserves jajszókval:
„Bácsim, édes bácsim,
Immá mit csinálunk?”

„Húgom, édes húgom,
Menj bé vízmosásba,
Fordulj napkeletre,
Kérjed a jó Istent:

Segéljen meg ingem,
Hogy vágjam el őköt!”
Szegény Bíró Kata
Bement vízmosásba,

Szegény Bíró Kata
Kérni kezdte Istent,
Hogy segítse bátyját:
Vágja törökököt.

Nem tölt belé már sok,
Rikojtsa bácsija:
„Húgom, édes húgom,
Bíró Katalina!

Kelj ki vízmosásból,
Jere ide hojzám,
Hasítsd a kendődet,
Kösd a sebeimet!”

Csudálkozott húga,
Hogy annyi katana
Mind meghaltak vala,
Mind megölte bátyja.

Kettőt fogott hagyni,
Azt es hírmondani.
Meglátta jaz húga
A fájdalmas bátyját,

Mind a csúr s a szita,
Olyan vót a testje!
Nagyon sírva mondá
Szegény Bíró Kata:

„Bácsim, édes bácsim,
Elrablott testvérem:
Immá mit csináljak,
Kire hagy el ingem?”

„Ne félj magad, húgom,
Nem hagylak el téged,
Kösd a sebeimet,
S induljunk el útnak.”

Mentek, mendegeltek,
Sírva beszélgettek.
Mondá ja bácsija:
„Húgom, édes húgom,

Húgom, Bíró Kata,
Látom a hazánkat:
Vátojz kúdus képbe,
Menj már kapuikra!

Kérj te szállást nekünk
Err’ az éccokára.”
Elmene jaz húga,
Sírva mondja vala:

„Gazdám, édes gazdám.
Fogadjon bé minket
Erre éccokára,
Met van egy betegem!”

„Menj el, kúdus, menj el,
Menj el a kapumtól,
Bűzöd sem állhatom,
Nemhogy fogadjalak!”

Visszamene, vissza,
Szegény Bíró Kata,
Mondá bácsijának:
„Bácsim, édes bácsim,

Bácsim, Bíró János,
Elszidának ingem.”
„Menj el, te, még eccer!
Kéreld meg még őköt:

Fogadjanak minköt
Erre éccokára,
He nem szobáikba,
Hideg istállóba.”

Elmene ja húga,
Keservesen mondá:
„Gazdám, édes gazdám,
Fogadjon bé minköt,

He nem szobájába,
Hideg istállóba!”
„Menj el, kicsi szógám,
Csapd bé oda őköt!”

Elmene ja húga
Fájdalmas bátyjához,
Felvevé ja fődről,
Bévezeti haza.

Bémenének oda,
Hideg istállóba,
Lefekteti vala
Marhák jászolyikba.

Mondá neki bátyja:
„Húgom, édes húgom,
Húgom, Bíró Kata!
Nehogy te megéjedj:

Első kakasszókor
Megfoganik szovam,
Hajnalharangszókor
Kimúlik az lelkem.

Húgom, édes húgom,
De te mind úgy sirass:
Bíró János Bíró
Bíró Katalinval

S akit az törökök
Elrablottak vala,
El fogának jönni
S az ők hazájikba,

Nem fogták fogadni
Meleg szobáikba,
Béfogadák őköt
Hideg istállóba.”

Mond’ az édesapja:
„Szógám, kicsi szógám,
Végy el egy tál ételt,
Vidd bé istállóba!”

Elmene az szóga,
Ő ott mit hallt vala:
Egyik kúdus meghótt,
Másik siratgatta:

„Bíró János Bíró
Bíró Katalinval
S akit az törökök
Elrablottak vala,

El fogának jönni
S az ő hazájikba,
Nem fogták fogadni
Meleg szobáikba.

Béfogadák őköt
Hideg istállóba,
Hideg istállóba,
Barmok jászolyikba.”

Visszafut a szóga,
Mondá gazdájának:
„Gazdám, édes gazdám,
De nagy dolgot halltam!

Egyik kúdus meghótt,
Másik siratgassa,
Másik siratgassa,
De mind úgy sirajsa:

Bíró János Bíró
Bíró Katalinval
S akit az törökök
Elrablottak vala,

El fogának jönni
S az ő hazájikba,
Nem fogták fogadni
Meleg szobáikba,

Béfogadák őköt
Hideg istállóba,
De még az bűzüket
Sem fogták állhatni.”

Felszeke jaz anyja,
Elvevé ja lámpát,
Odafut s hallgassa
Keserves jajszavát,

Visszafut jaz anyja,
Mondá jaz urának:
„Szekjék, ember, szekjék,
Ezek gyermekeink!”

Felszeke jaz apja,
El es indulának
Hideg istállóba,
Barmok jászolyikba.

Megkapcsolta vala
Az ő édes anyja,
Sírva mondá neki:
„Katim, édes Katim,

Mét nem mondtátok meg:
Gyermekeink vattok,
Nemcsak a szobámba
Fogadtalak vóna,

Bétettelek vóna
Meleg kebelembe.”
„Anyám, édesanyám,
Nem kellett kebele,

Nem kell’t vóna nekünk
A meleg kebele,
Jó lett lenne nekünk
Csak meleg szobája.”

Akkor arra szóra
Béjére az apja,
Hamarább ragadá
Az ő meghótt fiát.

Majt nem tudta mondni:
„Jánosom, Jánosom,
Jánosom, Jánosom,
Elrablott gyermekem!”

Akkor arra szóra
Ő es meghalt vala.
Meghala jaz anyja,
Meghala jaz apja.

Legutóján meghótt
Keserves leánya,
Keserves leánya,
Szegény Bíró Kata.

Odamentek szógák,
Esszegyűlének már,
Esszegyűlének már
Erre nagy csudára:

Mind a négy meghalva,
Csak szógák maradtak,
Tervényezni kezdték,
Hogy mit csináljanak.

Felvették mind szépen,
Bévitték szobába,
Odagyűltek sokan
S az ők csudájikra.

Mind a négy meghalva,
Rendbe vannak téve,
Legcsudálatosabb
Vala Bíró János.

Rácsila (Moldva), 1955



Megjegyzés

Az ismétlődő török utalások miatt mindhárom moldvai változatában kétségtelenül törökkori ballada tárgya: a rabságból hazatérő gyermekeit fel nem ismerő, rajtuk mint idegennek vélteken meg nem könyörülő anyának és gyermekeinek tragikus története nemcsak a magyarban, hanem a szláv népek folklórjában is közkeletű balladai tárgy. Az itt adott változatok közül kettőben csak a két testvér, a harmadikban — bűnhődésképpen — velük együtt a két szülő is a halál áldozatául esik. (Egy negyedik — meseváltozata kötetünkben a 263. sz alatt.) A közölt változatok közül kettő valamennyi eddig ismert darab közül a legterjedelmesebb, illetőleg legteljesebb. Lészpeden a II. változatot többen is tudják.

Kálmány, Szeged népe II, 2—3. — Solymossy, MNépr.2 III, 96—7, 125. — Faragó—Jagamas 93—100. — Gragger 180. — Ortutay, SzNb. 301—2. — Csanádi—Vargyas 487—8. — Vargyas, MB. 14—7. — Leader 307—12.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 631.)