Bethlen Anna

Dimény Mózesné Szabó Anna

1. Sárdi Samu, Bethlen János
Egy asztalnál ülnek vala.
Sárdi Samu szóval mondja:
– Komám, komám, édes komám,
A kend húga gonosz leány!

2. Tanítsa ke’ meg a húgát,
Hogy ne járjon éjszakánként
istállóról istállóra:
Szép szolgámat kőtegeti,1
Pej paripám ijegeti.

3. – Megtanítom hónap reggel
Két karomnak erejével,
Két karomnak erejével,
Az kardomnak az élivel.

4. Egyszer hallá Bethlen János
Piros papucs kopogását,
Piros papucs kopogását,
Selyem szoknya suhogását.
Ő is megyen istállóra.

5. – Szógám, szógám, édes szógám!
Nyitsd meg istállóm ajtaját!
– Nem nyithatom, édes gazdám,
Mert a lovam szabadon jár,
Ha kinyitom, elszalasztom:
Soha többet meg nem fogom.

6. Úgy berúgá Bethlen János
Istállónak az ajtaját,
Úgy megveré Bethlen Annát:
Sárga haja kiszakada,
Piros vére kicsordula,
Selyem szoknya elhasada.

7. Szóval kérdi az ő ángya:
– Anna, Anna, Bethlen Anna!
Mi lelt téged Bethlen Anna?
Jó reggel fel szoktál kelni,
Rózsás kertedbe sétálni?

8. – Jó reggel fel szoktam kelni,
Rózsás kertembe sétálni;
De a rózsa úgy megsérte,
Hogy én térdig fekszem vérbe’.

9. Rózsás kertembe sétáltam,
Ládám kulcsát nem találtam,
Az után én lehajoltam:
Rózsabokor megakaszta,
Sárga hajam kiszakada,
Piros vérem kicsordula,
Selyem szoknya elhasada.

10. – Anna, Anna, Bethlen Anna!
Menj fel te az udvarodba,
Udvarodnak közepébe,
Térdepelj le ott a földre:
Kérjed a te istenedet,
Bocsássa meg sok bűnedet!

11. Felsétála Bethlen Anna,
Letérdele udvarára,
Udvarának közepébe:
Kéri ott a jó istenét,
Hogy bocsássa meg sok bűnét.
Oda méne Bethlen János,
Úgy lecsapá az ő fejét.

12. Szóval mondja az ő feje:
– Lányok, lányok, lánybarátim!
Vegyétek fel az én fejem.
Takarjátok gyenge gyócsba,
Küldjétek el Kolozsvárra,
Tegyétek fel a Toronyba,
Hogy legyek én leány-példa.

1. Költegeti

 Néhány sorral rövidebb változatát először Gyulaiék (M. Népk. Gyűjt. III. 18–20. l. Kriza János gyűjtéséből) közölték. Ott szelíden || mentegeti Bethlen János gyanúsított húgát, s maga a vádló sebzi halálra a szolgájához ellátogató szerelmes úri leányt, ki haldokolva, egész holttetemét küldetné el „ürmös borban” „gyenge gyolcsba takarva” ángyával Kolozsvárra, hogy ott példája legyen az árvák sorsának.
 A Szabédról, Szabó Annától most előkerült s itt közölt ballada jóval régibbnek látszik, s a másiknál eredetibbnek. Itt a vádra felindult Bethlen János a vádaskodó gazda képében ront a csábítóra: elébb csak megveri az istállóban talált Annát, s újabb haragkitöréssel a reggeli találkozáskor végez vele végképpen.
 A ballada végén a levágott fej megszólal. E naív túlzás a régi époszok hőseire emlékeztet. Tassónál, sőt Zrínyinél is találunk hasonlót. „Dsámer nagy csapással levágja Sár fejét. Amaz (helyesebben: emez) jajgatással fújja porba lelkét.” (Zrínyiász. XI. 86.) Jókainál is találunk ilyent a Damokosokról regélő regényében. Balladái[n]kban gyakori a halottak beszélgetése, kik a Bethlen Anna módjára hagyakoznak – bár sehol másutt így, fej nélkül.
 Az az utolsó meghagyás, hogy a halott fejét tegyék ki elrettentő például a kolozsvári toronyba, egyszerűbb itt az egész test kitételénél, mely a másik, későbbi balladaváltozatban csak utólagos ferdítés lehet. A kolozsvári torony (Turris Claudiopolitana, mint egy XVI. századi latin énekben megénekelték) az Óvár délkeleti szeglete táján emelkedett, a régi Lábasház mögött, a piaci templom mai tornyával átellenben, s amíg fennállt, az elítélt bűnösök fogházául szolgált. S így alkalmas hely volt a bűnjelek kitételére. Szilágyi Sándor szerint 1594-ben a Báthory Zsigmond áldozataiból négy gazdag főurat szintén odazártak az óvári toronyba. (Erd. Orszgy. Eml. III. 334.)
 A balladákban szereplők – Sárdi Samu helyett Krizánál Sárosi, egy újabb változatban pedig Bíró Mihály – mind régi unitárius családból valók. A Bethleneknek is itt nem szereplő egyik ága unitárius volt a XVII. század első felében. A ballada Bethlen Jánosát a híres történetíróval, Erdély Sallustiusával egynek vehetjük. Mint az uralkodó ortodox egyház lelkes híve, nagy pártfogója volt felekezetének mások elnyomásával is. Mint Udvarhelyszék főkirálybírája, könnyen tehette ezt Apaffi [!] kedvező korában. Az unitáriusoknak ez időtájt legkiválóbb ellenfele volt a nagyműveltségű és tudós Bethlen János.
 Ily külső körülmények között keletkezett e ballada, s valószínűleg felekezeties érdekből és unitárius szerzőtől, ki a Bethleneket bélyegző tragikus eseményt célzatosan használta fel balladaszerű históriás énekében, s a hozzá fűződött tanulságot is szembeötlő igyekezettel az unitáriusok fő fészkében, a kolozsváriak előtt mutatja fel – a XVII. századbeli főurai szabados életét megbélyegző példaképpen.
 Arról szó sem lehet, hogy itt bemutatott balladánk az eredeti. Ki tudja, mennyi és milyen változáson, átalakításon ment keresztül a nép ajkán kétszáz év hosszú folyamán.
 Egy rövidre vont, teljesen népies változata csak az idén került elő az udvarhelyszéki Kadicsfalváról. Itt is Bethlen János öli meg testvérét, Bethlen Annát. (Magyar Nyelvőr, 1905. 110.)
 Balladánk többször említi a hősnő sárga haját. Ez régi költői vonás, mondhatnók klasszikus hagyomány. Mint ma a vörösnek, oly nagy tekintélye volt régen a sárga hajnak. Zrínyi valószínűleg Ovidius || után dicséri az ő kedvesének aranyos, szép haját. S nemcsak a mi olaszból vedlett Argirusunknak szép tündére, hanem a szépségbírálásban híres szakértő Párisnak tündéres Helenája is aranyhajú szépség volt.
 Sajátságos, sőt végzetszerű itt e balladában a rózsáskert emlegetése. A székely balladák (Homlódi Zsuzsánna, A hegyi tolvaj, stb.) mint fővevő helyre küldik a rózsamezőbe a kivégzésre szánt áldozatot. Bíró szép Annát is a rózsamezőbe viszik gyilkosai, s rózsabokor alá ül halála előtt (M. Népk. Gyűjt. III. 21).
 Mint a szerelem legismertebb jelképét, az almát, a bibliából vette át népünk, s ugyaninnen ered a Bíró Anna Citrom pataka is; éppen úgy sok hagyományt örökölt Európa minden nemzete a klasszikus görög költészetből is. Nem térek itt ki az áldomásivásra, s más ily általánosan elterjedt szokásra, csak egy különös görög vonatkozásra hívom fel a figyelmet. Néha gúnyosan emlegetik ma is, hogy az egybekelésnél nem voltak jelen, s nem tartották a gyertyát. E célzás eredete már Agamemnon feleségénél is kereshető, ki Sophokles tragédiája szerint készséggel tartotta volna a kísérő fáklyát leánya várt lakodalmán. Éppen ily találóan gondolhatunk a rózsák s a rózsamező emlegetésénél a régi görögök és latinok klasszikus ünnepeire, hol leginkább és főképpen rózsakoszorúkkal díszítették fel magukat. Csatára is ünnepiesen feldíszítve keltek. S mind véres diadalok, mind fényes lakomáik alkalmával a rózsa el nem maradhatott. Talán e régi szokásokra való visszaemlékezés teszi népköltészetünkben oly veszedelmessé azokat a tövisekkel megrakott rózsákat és rózsamezőket.1
 Vikár Béla egyik tanulmányában Bethlen Annának Krizától közölt változatát trocheus lejtésűnek vallja, s a Kalevalával egyező ritmust talál benne. (Erdélyi Múzeum 1899. 76.) Ámde csak egyes helyein lehet észrevenni e balladának némi csekély trocheus lejtését, s kevés finn ősiség kereshető oly magyar verselésben, mely a XVII. századnál feljebb semmiképpen sem vihető.

1. Népies költészetünk e vonását klasszikus hagyománynak talán még sem tarthatjuk. – Szerk. [Az Erdélyi Múzeum szerkesztőjének megjegyzése.]

(Kanyaró 2015: 320-321.)

130. Bethlen Anna (Szabéd)
Lelőhely: KANYARÓ Ferenc 1906a: 49–51.
 A balladát 1896 nyarán jegyezte le Rédiger Ödön, a balladához fűzött kommentárt Kanyaró Ferenc 1905-ben írta (Lásd a Magyar Nyelvőr 1905-ös évfolyamában megjelent Bethlen Anna-változatról tett említést a kommentárban).

130.1. A ballada eredeti feljegyzése Rédiger Ödön kézírásában: MUEKvGyLtár 18. csomag. [Rédiger Ödön szabédi gyűjtése, 1896. július 27. 3–6. lap]
 Kanyaró Ferenc versszakokra tagolta a balladát, de nem tudta szabályos négysoros strófákra osztani a szöveget, hol négy-, hol öt- vagy hatsoros versszakokat különített el. A kéziraton bejelölt versszakhatárokat függőleges vonallal jelezzük ( | ), Kanyaró egyéb változtatásait felső indexben.

Sárdi Samú Bethlen János
Egy asztalnál ülnek vala.
Sárdi Samú szóval mondja:
Komám, komám, édes komám!
A kend húga gonosz leány. |
Tanítsa kē meg a húgát,
Hogy ne járjon éjszakánként
Istállóról istállóra;
Szép szolgámat kőtegeti
Pej paripám ijegeti. |
Megtanítom hónap reggel
Két karomnak erejivel ^{erejével
Két karomnak erejével} _{Betoldott sor}
Az kardomnak az élivel. |

Egyszer hallá Bethlen János
Piros papucs kopogását
^{Piros papucs kopogását,} Betoldott sor
Selyem szoknya suhogását
Ő is megyen istállóra. |
Szógám2 édes szógám ||
Nyitsd meg istállóm ajtóját. ^ajtaját
Nem nyithatom édes gazdám
Mert a lóvam szabadon jár.
Ha kinyitom elszalasztom
Soha többet megse ^{meg nem} fogom. |
Ugy be rugá Bethlen János
Istállónak az ajtóját: ^ajtaját
Ugy meg veré Bethlen Annát :
Sárga haja kiszakada,
Piros vére kicsordula
Selyem szoknya elhasada. |
Szóval mondja ^kérdi az ő ángya:
Anna² Bethlen Anna
Mi lelt téged B. A.
Jóreggel fel szoktál kelni,
Rózsás kertedbe sétálni; |
Jó reggel fel szoktam kelni,
Rózsás kertembe sétálni.
De a rózsa ugy meg sérte, ||
Hogy én térdig fekszem vérbe. |
Rózsás kertembe sétáltam
Ládám kulcsát elvesztettem, ^{nem találtam}
Azután én lehajoltam
Rózsabokor megakaszta,
Sárga hajam kiszakada,
Piros vérem kicsordula,
Selyem szoknya elhasada. |
A² B.  A.
Menj fel te az udvarodra ^{udvarodba
Udvarodnak közepébe,} _{Betoldott sor}
Térdelj le a közepibe: ^{Térdepelj le ott a földre}
Kérjed te az ^{a te} istenedet,
Hogy bocsássa meg sok bűned. ^{Bocsássa meg sok bűnedet!} |
Felsétála B.   A.
Letérdele udvarának közepibe: ^{Letérdele udvarára
Udvarának közepébe:} _{Betoldott sor}
Kéri ő a jó istenit, ^{ott a jó istenét}
Hogy bocsássa meg sok bűnit. ^bűnét
Oda méne B.   János ||
Ugy lecsapá az ő fejit. ^fejét |
Szóval mondja az ő feje:
„Lányok², lány barátim!
Vegyétek fel az én fejem,
Takarjátok gyenge gyōlcsba: ^gyócsba
Küldjétek el Kolozsvárra ,
Tegyétek fel a toronyba,
Hogy legyek én leány példa.

130.2. Kanyaró Ferenc másolata a balladáról: AKKvár–MsU 2123/D: 23–26. lap., é. n. –
 A ballada szövege, strófabeosztása egyezik az Erdélyi Múzeumban közzétett, (nálunk a főszövegben szereplő) változattal.
 A folyóiratban közzétett kommentár első fogalmazványa megtalálható az MUEKvGyLtár 51. csomagjában.

130.3. A ballada nyomtatásban: KANYARÓ Ferenc–RÉDIGER Ödön–OLOSZ Katalin 2009: 53–58/4. sz. és 134–136/4. sz.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 699-701.)