Bedő József és János

ismeretlen

1. Ó, gyászos jelenés, szomorú elválás,
Ó, szívet vérező véletlen hírhallás.
Meghót Bedő József, nincsen Bedő János,
Eltemeti őket a két szomszéd város. ||

2. Öreg Bedő József elmaradt párjának
Özvegy Finta Rákhel, egy bús jó anyának
E kettő[s] csapásra harmadik vót férje,
Van könnye, mi őtet sírjáig kísérje?!

3. Jánost egy koporsó Alvincen elzárta
Élte szép reggelén, midőn nem is várta.
Józsefet Fejérvár védő erőssége
Gyógykarjain tartá, s mégis ott lőn vége.

4. Az erős vitéz, ki ágyúknak parancsolt,
Egy nem vélt esetre nagy hirtelen meghót.
E két szomszéd anyafődnek kebelében
Csendesen alusznak a sír éjjelében.

5. Csak fű s muha terem az ők sírdombjokon,
S így sóhajtnak vissza akadozó hangon:
– Ne sírj, édesanyánk, töröld meg arcodat,
Megnyered könyvedből készült koszorúdat.

6. E földet megrakó ágyúk ropogása
Nekem most mennyei ágyúknak hangzása.||
Földi királyomnak szolgáltam, míg éltem,
Most fenn ülök mennyben örök békességbe.

7. Isten hozzád, édesanyám, Finta Rákhel,
Közel sírod, te is mennyekbe siess fel.
Kérlek téged Bedő Ferenc, édes bátyám,
Hogy néha, vaj egyszer emlékezzél reám.

8. Rejtsd szívedbe, kérlek, emlékezetemet,
Midőn már halandók felejtik nevemet,
Gondolj az idegenföldi sírhalmokra,
S tarts bár egy pár könyvet mindenkor számomra.

9. Csendesen jöjjön el életed estéje,
Későre lepjen bé a szív bús éjjele.
Bedő Sára néne s Bedő Juliánna,
Van-é szív valahol, ki münket ne szánna.

10. Ily gyászos esetre még gyermekeitek
Könnyi se hulljanak, boldogak legyenek.
Finta, Bedő urak s minden testvéreim,
Édes hazám s minden jó falus feleim,

11. Ifjúság, barátim, el ne felejtsetek,
Bár egy pár könnycseppet érettem ejtsetek.
Nagy Dániel s Bogdán és trázsamesterek[!]
Elhunytam, s így hullnak el minden emberek.

12. Késő vénségetekbe történjék haláltok,
Odafenn az égbe majdég megtaláltok.
Üt az óra, lejárt, életemnek vége,
Isten hozzád fáklyám, mely csak eddig ége.

13. – Kedves két halottam, hát én már mit tegyek?
Mély bánatim közütt immár hová legyek?
Eldült a két támasz az oldalam mellől,
Hidegen fú a szél észak s kelet felől.

14. Minden reménységem a fiamba vala,
Ki ifjú korába oly hamar meghala.
Nyugodjatok békén édes két magzatom,
Majd találkozunk még egy dicső, nagy napon!

304. Bedő József és János (Mészkő)
Lelőhely: AKKvár–MsU 1579–3: 158–161. lap, 332. sz. Kelemen Miklós kézírása.
 Az özvegyasszony két fi ának halálát elsirató ének szűkszavú és homályos utalásaiból arra következtetünk, hogy Bedő Józsefet és Jánost katonaként – talán a szabadságharc küzdelmeinek részeseként – érte a halál, távol szülőföldjüktől. Egyiket Alvincen, másikat Gyulafehérváron temették el – olyan erdélyi településeken, melyeknek környékén véres csaták zajlottak 1849 telén-tavaszán. Az „ágyúknak parancsoló” József „e földet megrakó ágyúk ropogását” cserélte fel a „mennyei ágyúk hangzásával”, s a fi ait sirató özvegy akkorra maradt támasz nélkül, amikor „hidegen fú a szél észak s kelet felől.” Az ének kétségtelenül írástudó műve lehetett, és az sem kizárt, hogy írásos formában terjedt el. Erre enged következtetni az a tény, hogy a 20. század elején Háromszéken feljegyzett másik változata csaknem szó szerint megegyezik a mészkői szöveggel. (Lásd a 305. 1. számú jegyzetben közölt éneket) Az ének – háromszéki szereplői folytán – bizonyosan Háromszéken keletkezett (a

305. 1. szám alatt közölt ének háromszéki gyűjtője szerint „mintha Erdős Lajos írta volna”, akivel pillanatnyilag, „nem találkozás miatt” nem tudta tisztázni a szerzőség kérdését).
 A balladának ezt a változatát Kanyaró nem ismerhette, mivel a diák az 1907/1908-as tanévben készítette gyűjteményét a Kriza -alapból meghirdetett pályázatra. Kanyarót 1907 őszén nyugdíjazták véglegesen.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 781.)

A hivatkozás feloldásához: Hivatkozott irodalom.