Barcsai

Kéziratos énekeskönyvből

Apám, apám, apám, lelkem, édesapám,
Anyámasszony bizon Barcsait szereti.
– Hallod, asszony, hallod, mit mond e kisgyermek?
– Hallom, uram, hallom, lelkem jámbor társam,
Részeges a gyermek, nem tudja mit beszél!
Ottan elindula, aj, ki Kolozsvárra ,
Fele útját méne, onnat visszatére.
Hozájához ére.
– Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony, feleségem!
– Nyitok, lelkem uram, lelkem jámbor társam.
Hadd vessem nyakomba vántoros szoknyámat,
Hadd kössem előmbe patyolat ruhámat,
Hadd tegyem fejembe recefátyolomat, ||
Hadd húzzam lábomra szép piros csizmámat!
Akkoron berúgá palota ajtaját.
– Add elé, add elé, a nagy láda kulcsát!
– A szomszédba jártam, kerten általhágtam,
Ottan elejtettem a nagy láda kulcsát.
Hanem megtaláljuk szép piros hajnalban.
Akkoron berugá nagy láda oldalát,
Csak kihengeredik belőle Barcsai.
Aj, megfogá őtet, egyből fejét vevé.
– Állj elé, állj elé, asszony, feleségem!
Három halál közül melyiket választod?
Vagy főbe lőjelek, vagy fejedet vegyem,
Vagy hét asztal vendégnek vígan gyertyát tartol?
– Hét asztal vendégnek vígan gyertyát tartok,
Három halál közül én is azt választom.
– Hallod, te szolgáló, hozd be a vég vásznat,
S a nagy kászu szurkot!
Tetején kezdjétek, talpig tekerjétek,
Talpánál kezdjétek s tetejig égessétek!…
Istenem, Istenem, én mit cselekedtem!
Megöltem Barcsait s kedves feleségem!

112. Barcsai (H. n.)
 Lelőhely: AKKvár–MsU 1078: 23v–24/34. sz. Dal. A műfaji megnevezés után más kéz ceruzával pontosított: „Ballada”. A szöveg végén más kéz (*Kanyaró Ferenc) ceruzás bejegyzése: „Kriza ”.
 A ballada szövege valóban csaknem szó szerint egyezik a Vadrózsák első kötetében megjelent Barcsai-balladával (KRIZA János 1863: 192–193/381, sz.), a versforma, a sorok száma is azonos, mégis, teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy nem a Vadrózsákból kimásolt szöveggel van dolgunk. Állításunkat már csak az is alátámasztja, hogy Krizánál több helyen előfordulnak tájszók és tájnyelvi szóalakok (vaj… vaj a vagy… vagy helyett, kóccsát, asszon, szoknyámot, ruhámot, fátyolomot, csizmámot, közzül, tetejin, stb), s mindezek a kéziratos balladában köznyelvi alakban szerepelnek. Az a néhány nyelvjárásra utaló szóalak, mely előfordul a Barcsai kéziratos változatában, meglehet, hogy pusztán helyesírási hiba, tekintettel arra, hogy az énekeskönyv megalkotójának nagyon hézagosak voltak a helyesírási ismeretei. Ha a Vadrózsákból másolta volna ki a balladát, feltehetően kevesebb helyesírási hiba fordulna elő a szövegében. De nem ez a döntő érv amellett, hogy nem a Kriza-féle Barcsai másolatát találjuk a kéziratos énekeskönyvben. A balladához fűzött jegyzetében Kriza említést tesz arról, hogy „A 11-dik sorban az érthetetlen »vántoros« szót igy igazitottam ki »vont arany«, a mit valószinűnek is kell találnunk, hogy ha a sor szövegét, melyben ama szó előfordul, Bátori Bódizsár hason szavakból álló sorával összevetjük: »Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot.«” (KRIZA János 1863: 538)
 A kéziratos változat megfelelő helyén nem vont arany, hanem vántoros (szoknya) szerepel. Ebből egyenesen következik, hogy a kéziratos énekeskönyv megalkotója nem a Vadrózsákból másolta ki a szöveget. Felvetődhet viszont a gyanúja annak, hogy mind a Vadrózsák-beli Barcsai, mind pedig a kéziratos változat egy közös forrásra megy vissza: a Nagy Lajos által gyűjtött és 1858-ban publikált Barcsai-balladára (NAGY Lajos 1858). Kriza esetében nincs kétség: maga írja, hogy „Barcsait, e jeles ó-székely balladát Nagy Lajos tanár, ő maga is népdalköltő, irta le egy székely legény szája után, a ki tán maga egyedül birta még ez irodalmi kincsünket, mintegy utolsó Sybilla-könyvet, mert leggondosabb kutatásaink által se juthattunk több példánynak nyomába. Előbb a »Vadrózsák« számára volt átadva, időközben a Kolozsvári Lapban [helyesen: Kolozsvári Közlönyben] látott világot, honnan Erdélyi János úr átvette s irodalmilag méltányolta a Szépirodalmi Közlönyben.” (KRIZA János 1863: 537) A szövegösszehasonlítás – Kriza János nyilatkozata nélkül is – egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Vadrózsákba a Nagy Lajos által lejegyzett ballada szövege került – noha Kriza itt-ott változtatott a Nagy Lajos-féle szövegen. Ezek a változtatások azonban többnyire a Nagy Lajos által köznyelven lejegyzett szöveg tájnyelvi árnyalását szolgálták, érdemi változtatást két szó esetében figyelhetünk meg Krizánál: a már említett vántoros szó vont aranyra cserélésénél és az ötödik sor Részeges a gyermek szókapcsolatnak Részeg ez a gyermek-re változtatásánál.
 Az a tény, hogy a kéziratos Barcsai-változatban mindkét szó úgy szerepel, ahogy Nagy Lajos publikálta, valamint az, hogy köznyelvi szöveget találunk egyiknél is, másiknál is, óhatatlanul azt a gyanút kelti, hogy a kéziratos énekeskönyv ismeretlen összeírójának forrása Nagy Lajos szövegváltozata lehetett. Azonban ahhoz, hogy a végső következtetést levonhassuk, szükségesnek tartjuk összevetni a két szöveget. Az alábbiakban betűhű másolatban közöljük a kéziratos énekeskönyvben található szöveget, felső indexben jelezzük a Nagy Lajos-féle változat lényegi (nem helyesírási) eltéréseit. A kéziratot utólag kötötték be, emiatt a sorvégek a 23 lap versóján bekerültek a kötésbe, a 24. oldalon pedig a lapszél levágása miatt csonkultak a sorvégek. A sorok hiányzó utolsó szótagjait alsó indexben egészítettük ki.

Apám Apám Apám lelkem édesApá_m
Anyám aszony bízon Barcsait szere_ti
Halod aszony halod mit mondekis gyerm_ek
Halom uram halom lelkem jámbortársam
Reszeges a gyermek nem tudja mit besz_él
Otan elindula ajh ki Kolozvára
Fele utját méne ^mene onat ^onnan visza tére
Hozájához ére
Nyis ajtot nyis ajtot aszony felesége_m
Nyitok lelkem uram lelkem jámbor tár_sam
Hadvesem ^{Hogy vessem} nyakomba vántoros szokny_ámat
Had ^Hogy kősem előmbe patyolat ruhámat
Had ^Hogy tegyem fejembe recze fátyolom_at ||
Hadhuzzam ^{Hogy huzzam} lábomra ^lábomba szép piros czizmá_mat
Akoron berugá palota ajtaját
Adelé adelé anagy láda kulcsát
A szomszédba jártam kertem ^kerten átal há_gtam
Otan elejtetem ^elvesztettem anagy láda kulcsát
Hanem meg találjuk szép píros hajnal_ban
A koron ^Akkor berugá nagy láda oldalát
Csakki hengeredík ^{Csak kihengeredék} belőle Barcsai
Ajh megfogá őtet egyből ^{s egybe} fejét vevé
Álj elé álj elé aszony feleségem
Három halál közül mejiket választod
Vagy főbe lőjelek vagy fejedet vegy_em
Vagy hét asztal vendegnek vígan gyer_tyát
tartol ^tartasz
Hét asztal vendégnek vígan gyertyát                 | ^{Ez a két sor fordított}
tartok három halál közül énis azt vá_lasztom        | ^{sorrendben jön egymás után}
Halod teszolgálo ^{im szolgáló} hozd be avég vásznat
S anagy kászu szurkot
Tetején kezdjétek talpíg tekerjétek
Talpánál kezdjétek s teteig égesétek
Istenem Istenem énmit ^{mit nem} cseleketem
Megöltem Barcsait s kedves feleség_em

 Annak ellenére, hogy a sorok száma és a versforma (el egészen a csonka sorokig) megegyező, s annak ellenére, hogy csekély számú és többnyire jelentéktelen eltérés mutatkozik a két szöveg között, úgy véljük, még sincs közöttük szerves összefüggés. Ha a kéziratos változat leírója Nagy Lajos publikációjából másolta volna át a Barcsait, aligha ír következetesen négyszer Hadd-ot a Hogy helyett a 11–14. sor elején. A többi szócsere esetében sem valószínűsíthető, hogy másolás közben véletlenszerűen váltotta volna fel a Nagy Lajos-féle szöveg bizonyos helyeit a köznyelvi beszédhez közelebb álló szóval vagy szókapcsolattal (elejtettem – ^elvesztettem, egyből – ^{s egybe}, te szolgáló – ^{ím szolgáló}, én mit cselekedtem – ^{mit nem cselekedtem}). Ezek az apró, lényeget nem érintő eltérések együttesen arra engednek következtetni, hogy a ballada leírója vagy más írott forrásból merített, vagy a szóbeliségből mentette át az írás biztonságába a balladát. Ami az első lehetőséget illeti: vannak nyomok arra nézve, hogy a kéziratos énekeskönyvek összeállítói egymástól is másoltak szövegeket. (Vö. OLOSZ Katalin 2003: 192–195) Nem zárhatjuk ki tehát annak a lehetőségét, hogy más, ismeretlen kéziratból került át a Barcsai-ballada a vizsgált énekeskönyvbe. Sokkal valószínűbbnek tartjuk azonban azt, hogy hangzó anyag rögzítésére került sor: a ballada leírója vagy saját balladatudása alapján írta le a szöveget, vagy valakinek a diktálása/éneklése nyomán került feljegyzésre a ballada, esetleg, olyan kéziratos forrást használt, ami hangzó szöveget rögzített.
 Hipotézisünket a ballada feljegyzésének sajátos írásmódjára alapozzuk. A ballada szövegében feltűnően gyakori jelenség, hogy két vagy akár három rövid szót is egybeírt a kézirat megalkotója. Az egybeírt szókapcsolatokat tekinthetnénk akár a helyesírási ismeretek deficitjének is. Ha azonban a vers ritmikai egységeinek hangsúlyozásával próbáljuk mondani a balladát, vagy ha egy tizenkét szótagos verssorú dallammal próbáljuk énekelni, azonnal kiderül, hogy a ballada leírója a szöveget ütemhatárok mentén tagolta, úgy, ahogy mondaná vagy énekelné azt. Ez az írásmód nem egyedi jelenség, a 19. század második felének kéziratos énekeskönyveiben gyakran találkozunk hasonló jelenségekkel. Különösen az önkényuralom korszakának közköltészeti darabjaiban fordulnak elő sűrűn az egybe- és különírás furcsaságai, el egészen addig, hogy akár szavakat is elválasztottak és külön írtak az ütemhatárok miatt. (Lásd pl. a 166. 2. vagy a 187. sz. jegyzetet.) Az egybeírásokon túl szóbeliségre utaló jelként értékeljük a 27–28. sor felcserélését, s főleg azt, hogy ott bomlott meg a 12 szótagos soroknak addig szabályszerű külön sorba írása.
 Ha elfogadjuk is a szóbeliségre vonatkozó hipotézist, további kérdések merülnek fel a balladával kapcsolatban: mivel magyarázható, például, az, hogy a szöveg írott képe – a 27–28. sor kivételével – sorról sorra azonos a Nagy Lajos és Kriza által publikált balladáéval? És mivel magyarázható, hogy nemcsak az íráskép, de lényegében maga a szöveg is egyezik a közölt változatokkal? A kérdésekre csupán hipotetikus választ adhatunk: a kéziratos Barcsai feljegyzője vagy látta/ismerte Kriza/Nagy Lajos publikációját, s az szolgált mintául a ballada leírásához, vagy olyan változatot hallott/tudott, mely nagyon közel állt (lényegében megegyezett) Nagy Lajos 1853-ban, a Nyárád mentén gyűjtött szövegével. Ez utóbbi esetben azt feltételezhetjük, hogy: 1. a kéziratos ballada is a Nyárád mentéről származik; 2. a Barcsai–ballada a 19. század közepén stabil szerkezetben és stabil megszövegezésben volt ismeretes a Nyárád menti kistérségben, melynek szabályos, 12 szótagos sorai – egy-két kivételtől eltekintve – maguk kínálták a lejegyzési módot. (Az viszont továbbra is nyitott kérdés marad, hogy miért éppen ott csonkák a kivételként emlegetett sorok, mint a Nagy Lajos vagy a Vadrózsák Barcsaijában?)

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 667-669.)