Barcsai

Menj el uram, menj el ajh ki Kolosvárra,
Ajh ki Kolosvárra, apám udvarába,
Hozd el onnat, hozd el a nagy vég vásznakat,
A nagy vég vásznakat s ingyen kapott gyócsot. –

Ne menj apám, ne menj, ajh ne menj hazól ki,
Anyám asszony bizon Barcsait szereti. –
Hallod asszony, hallod, mit ebeg a gyermek?
Ne hidd édes uram, részeg az a gyermek. –

Azzal elindula az asszony szavára,
Az asszony szavára ajh ki Kolozsvárra.
Mikor fele utját elútazta volna,
Csak eszibe juta kisebb gyermek szava,
Ahajt megfordula, haza felé tére,
Haza felé tére, hazájába ére.

Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony, feleségem!
Mingyárt nyitok, mingyárt édes jámbor uram!
Hadd vessem nyakamba viselő szoknyámat,
Hadd kössem előmbe az előruhámat. –

Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony, feleségem!
Mingyárt nyitok, mingyárt édes jámbor uram,
Hadd huzzam lábamba fejelés csizmámat,
Hadd kössem fejemre viselő ruhámat.

Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony, feleségem:
Ajh mit tuda tenni, ajtót kelle nyitni. –
Add elé, add elé a nagy láda kólcsát. –
Nem adom, nem adom a nagy láda kólcsát. –
A szomszédban jártam, kerten átal hágtam,
A nagy láda kólcsát ottan elhullattam;
Hanem megtaláljuk szép piros hajnalkor,
Szép piros hajnalkor, világos viradtkor.

Ahajt csak bérugá gyontáros ládáját,
Végiglehasitá[!] az egyik oldalát.
Csak kihengeredék Barcsai belőle,
Ajh kapja a kardját, fejit vevé vélle. –

Hallod feleségem, hallod asszony, hallod,
Három halál közzül melyiket választod?
Avagy azt választod: hogy fejedet vegyem,
Vagy selyem hajaddal házam kisöpörjem?
Avagy azt választod, reggelig virrasztasz,
Hét asztal-vendégnek vigan gyertyát tartasz?
Három halál közzül én is azt választom,
Hét asztalvendégnek[!] vigan gyertyát tartok.

Inasom, inasom, én kisebb inasom!
Hozzad elé, hozzad a nagy kászu szurkot,
Hozzad elé, hozzad a nagy vég vásznakat,
A nagy vég vásznakat, ingyen kapott gyócsot.
Fejinél kezdjétek, talpig tekerjétek,
A sok ingyen gyócsot fejire kössétek,
Fejénél kezdjétek, talpig szurkozzátok,
Talpánál kezdjétek, végig meggyujtsátok.
Fejihez állitok egy oláh furujást,
Lábához állitok egy cigán hegedüst.
Fujjad oláh, fujjad az oláh furuját,
Huzzad cigán, huzzad a cigán hegedüt,
Fujjátok széltibe, huzzátok izibe,
Mostan hadd vigadjon feleségem szive.

GÁLFI Sándor, id. 1866. (Hazánk s a Külföld) Ua. in MNGY I. 1872: 149–151/7. sz., Gálfi Sándor gyűjtése, Udvarhelyszék. Néhány szó eltérő írásmódjától eltekintve azonos a ballada szövege a folyóiratban közzétettel. A versszakokra való tagolást csak bekezdésekkel jelzi az MNGY-ben közölt szöveg. – Ua. SZNGY I. 1956: 43–45/15. sz. Udvarhelyszék. Feljegyezte Gálfi Sándor. – A szöveg tagolása eltér a Gálfiétól.
    A hatvanas években Kriza János levelezésében többször szóba kerül a ballada, s a szövegösszefüggésekből úgy tűnik, mintha két változata került volna elő a Barcsainak.
1863. december 19-i levelében Kriza azt írja Gyulai Pálnak, hogy „ […] Barcsainak is egy jó variánsát remélem majd Februárba kézhez kerithetni, a midőn SzKereszturra szándékozom menni a téli közvizsgára s Nagy Lajos  tanárunknak megesketésére, aki Kereszturfiszékből házasodik. Legalább a fölfedező előleges tudósitása szerint a fölfedezett Barcsai-változat nem csekélyebb becsű a már ismertnél.” (MNGY XII. 1911: 410) Barcsainak egy jó variánsát reméli tehát kézre keríteni Kriza 1864 februárjában Keresztúr-fiszékben. Tekintettel arra, hogy Kriza a székelykeresztúri közvizsgák ellenőrzése mellett Nagy Lajos esketésére készült 1864 februárjában, s tekintettel arra, hogy Nagy Lajos Gálffy Sándor leányát vette feleségül, nagy a valószínűsége annak, hogy Kriza Gálffytól remélte megkapni a balladát, vagyis hogy Gálffy a „felfedezője” az emlegetett Barcsai-balladának. Nem lehet azonban tudni, hogy Kriza akkor megkapta-e a ballada keresztúr-fiszéki változatát. Valószínű, hogy nem, mert nem írta volna azt Gyulainak 1864. május 26-án, mikor indulóban volt udvarhelyszéki egyházi látogatásra, hogy „Különösen vágyom kézhez keritni Barcsai ballada variansát, melyről azt hittem, hogy többé nem lesz található a nép ajkán.” (MNGY XII. 1911: 412) (A Vadrózsák jegyzetében Kriza a következőket írta a balladáról: „Barcsait, e jeles ó-székely balladát Nagy Lajos tanár, őmaga is népdalköltő, írta le egy székely legény szája után, a ki tán maga egyedül birta még ez irodalmi kincsünket, mintegy utolsó Sybilla-könyvet, mert leggondosabb kutatásaink által se juthattunk több példánynak nyomába.” (KRIZA János 1863: 537))
    Feltételezésünket, hogy Kriza 1864 februárjában nem kapta meg a Barcsai-balladát, megerősíti az a levél is, amelyben Gálffy Sándor azt írja Krizának 1865. január 12-én, hogy „Igéretem szerint küldök két Balladát. Barcsait és Küsgergö Istvánnét – az elsöre annak végen nemi[!] megjegyzéseket tettem.”  (MTAKK 930/4: 3. oldal)
A Barcsai-balladának ezt a szövegét nem ismerjük, kézirata eddig nem került elő. Valószínűnek látszik azonban, hogy Gálffy Sándor ezt a balladát tette közzé egy évvel később, 1866 januárjában a Hazánk s a Külföldben (GÁLFI Sándor, id. 1866). Már csak azért is erre kell gondolnunk, mivel Gálffy Sándor közlésében ez az egyetlen Barcsai-ballada jelent meg nyomtatásban. Hogy miként került a Hazánk s a Külföldhöz, nem lehet tudni, a levél szerint Nagy Lajos a Koszorúnak küldött balladákat Gálffy gyűjtéséből.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ugyanez a szöveg két évvel később Kriza János neve alatt is megjelent (KRIZA János 1868b, Fővárosi Lapok) úgy, mint „változat”. A szöveg azonban szóról szóra egyezik a Gálffy által közzétett Barcsaiéval. Végül pedig ugyanez a szöveg kapott helyet az MNGY I-ben (1872: 149–151/7. sz.) Gálfi Sándor gyűjtéseként Udvarhelyszékből.
A Barcsai körüli bizonytalanságok itt még nem érnek véget. Újabb találgatásra és kérdések felvetésére ad okot Kriza Jánosnak egy 1866. augusztus 11-ről keltezett levele, melyben Gyulai Pálnak a következőket írja: „Egynéhány sorban nem tehetém hogy ne busitsam Tisztelt Barátomat, ne sajnálja ez ide mellékelt Variansát a hires »Barcsai« czimű balladának – mely a Vadrózsákban is előfordul, – megtekinteni, s ha kedve jő hozzá, valamely illetékes helyen, talán a jövő évben kiadni szándékolt criticai folyóiratban összehasonlitó czikkecskét irni a két balladának misége fölött, mert ugy tetszik a vége nagyon is mássá teszi a mostanit az előbbenitől. E váriáns talán összevágóbb s valamivel kerekebb mint a régebben ismert. Meglehet hogy még egy harmadik variáns is merülend fel, mely kielégitőbb lesz mind kettőnél. Az Ön élesebben boncoló esze ki fogja mindeniknek aránylagos előnyeit deríteni. Alája irtam a felfedezője nevét, a ki az én régi barátom id. Gálfi Sándor (megkülönböztesse ifj. Gálfi Sándortól, gr. Teleki Domokos titkárától, a ki szintén irt nehány verset) – s ha közölni találja mint mondám oly czélból, hogy egyszersmind összehasonlitsa a régebbi balladával, kérem Tisztelt Barátomat ugy közölni mint aláirtam, megemlitve azt is, hogy a „Vadrózsák” II-ik kötetébe van átadva. (Szakál Anna 2012: Kriza János Gyulai Pálhoz. Kolozsvár, 1866. augusztus 11.))
     A levélrészlet olvastán több kérdés is felmerül.
Először:  Milyen szövegekre, mikori változatokra utalt Kriza mikor ezt írta: „ugy tetszik a vége nagyon is mássá teszi a mostanit az előbbenitől. E váriáns talán összevágóbb s valamivel kerekebb mint a régebben ismert.” (Kiemelés tőlem: O. K.)  A kérdés tehát az, hogy milyen szöveg volt a „mostani”, és mi volt az „előbbeni”. Mit mihez hasonlított Kriza?  A „mostani” és „előbbeni”, „e váriáns” és „régebben ismert” reláció úgy is érthető, hogy Kriza a Vadrózsákban nyilvánosságra hozott, s addig invariánsként számon tartott balladának küldi egy új változatát, aminek a vége „nagyon is mássá teszi” az új felfedezést.
    Másodszor: Ha elfogadjuk a fenti érvelést, vagyis azt, hogy Kriza a „régebben ismert” kifejezéssel a Vadrózsákban közölt Barcsai-változatra utal, akkor mit kezdünk Gálffy Sándor publikációjával, aki még 1866 januárjában közölte a ballada általa felfedezett változatát id. Gálffy Sándor néven. Kriza a balladát 1866 augusztusában küldte fel Gyulainak, aligha képzelhető el, hogy ne tudott volna Gálffy közleményéről. Különben is:  Krizának Gálffy Sándor 1865. január 12-i kelettel „ígérete szerint” küldött egy Barcsai-szöveget – melynek végéhez valamilyen magyarázatot fűzött.
    Harmadszor: Ha a „mostani”–„előbbeni” viszonyt úgy értelmezzük, hogy a korábbi változat az volt, amit Kriza Gálffytól 1865 januárjában kapott, akkor miért csak bő másfél év múlva küldi Gyulainak a balladát, egy még csak nem is létező, „jövő évben kiadni szándékolt criticai folyóirat” számára, mikor 1865 első félévében még életben volt a Koszorú, nyilvánosságra lehetett volna hozni a balladát azon melegében.
    Negyedszer: A harmadikként felvetett kérdésre az lehet a válasz, hogy Kriza akkoriban (1866–ban) kapta az „új változatot” Gálffytól, s azon nyomban küldte is tovább Gyulainak. A friss „felfedezés” gyanúját az is táplálja, hogy Kriza még mielőtt elküldte volna a balladát Gyulainak, egy más finalitású levelében Arany Jánosnak is elújságolja a Barcsai ballada új változatát. Két nappal a Gyulaihoz intézett levél előtt, 1866. augusztus 9-én ezt írja Arany Jánosnak: „Barcsai-nak egy variánsát küldöm Gyulai Pál Urnak, sziveskedjék nála megolvasni – érdekes a kettő közti hasonlat és eltérés. Valamely kiadandó vagy kiadni czélzott kritikai folyóiratban – (emlékszem hogy ilyest akartak kiadni)  – id. Gálfi Sándor  neve alatt, a ki fölfedezte, tán kiadatnák.” (SZNGY II. 1956: 436)  A kérdés azonban továbbra is kérdés marad: melyik két szöveg összehasonlítását tartja „érdekesnek” Kriza?  
    Ötödször: Mit kezdünk Krizának ezzel a mondatával: „Meglehet hogy még egy harmadik variáns is merülend fel, mely kielégitőbb lesz mind kettőnél.”? Azon már fenn sem akadunk, hogy ismételten nem tudjuk: a Vadrózsákban közölt Barcsaival együtt lesz még egy harmadik variáns, vagy azon kívül. Az viszont nehezen fogható fel, hogy egy olyan variánsról, amely „meglehet”, hogy „felmerülend”, miképpen lehet előre megállapítani, hogy „kielégítőbb lesz mindkettőnél”? – Erre csak egyetlen választ lehet adni: az a bizonyos „felmerülendő” harmadik változat már készült Gálffy Sándor ballada-foldozó költői műhelyében. Természetesen ez csak hipotézis. Mondhatjuk akár rosszindulatú megjegyzésnek is. De felvetése elkerülhetetlen, még ha az a bizonyos, számunkra ismeretlen Gálffy-levél a hiányos-töredékes balladák között nem említi is a Barcsait. (Vö. Kriza János feljegyzése: MTAKK 413: 30)
    Hatodszor: Mi lett a sorsa a Gyulaihoz felküldött változatnak? Kézirata nem került elő sem a Kriza-, sem a Gyulai-hagyatékból, tudtunkkal meg sem jelent  – ha csak nem az történt, hogy Kriza, megunva a hiábavaló várakozást, 1868-ban közzétette a balladát a Fővárosi Lapokban – saját neve alatt. (KRIZA János 1868b) Akkor viszont érthetetlen, hogy miért ügyködött Kriza egy olyan ballada bemutatása érdekében, ami már megjelent id. Gálffy Sándor neve alatt? (Emlékeztetőül hadd említsük meg újra: Gálffy Sándor 1866-os közleménye a Hazánk s a Külföldben és a Kriza által 1868-ban közzétett Barcsai szövege szóról szóra azonos.)
    Egy pillanatra felcsillant a remény, hogy ennek a változatnak a kéziratát találta meg Gergely Pál és tette közzé az összesítő válogatásban – mint más esetben is, a forrás megnevezése nélkül. (SZNGY I. 1956: 41–42/ 14. sz. Barcsai) A balladának azt a kéziratát azóta sem látta Kriza-kutató, minden igyekezetünk ellenére sem találtuk meg, azt viszont a szöveg és a gyűjtési hely alapján biztosra megállapíthatjuk, hogy nem a Gálffy-féle változatot tette közzé „kéziratból” Gergely Pál, mert hiszen marosszéki, Nyárád menti adatként hozta nyilvánosságra a balladának egy olyan szövegét, mellyel kapcsolatban maga jegyzi meg, hogy „Kriza csekély eltéréssel a Vadrózsákban, 381. sz. alatt közölte, Nagy Lajos tanár feljegyzése alapján.” (SZNGY II. 1956: 486)

(Olosz Katalin jegyzete; Kriza János 2013: 623-626.)