Bánat, nehéz bánat
Árva édesanyám,
Áva vgyok én es,
Jaj, már az én szüvem
Sohasem nyúgoszik.
Mind éjjel, mind nappal
Bánatba feredik,
Mind tengernek habja
Mindig hánykolódik.
Anyám, édesanyám,
Átkot vettél reám,
Hogy ne legyen nekem
Soha csendes hazám.
Bánat, nehéz bánat,
Közel ne jejj hejzám,
Méges közel járál,
Szívemre leszállál.
Szívem közepibe
Egy nagy kővárt raktál,
S annak tetejibe
Fekete gyászt húztál.
Gyászos az életem,
Míg a féden élek,
Azétt árva vagyak,
Fédig gyászba vagyak.
Madarka, madarka,
Ne zavard a vizet,
Hogy igyam belőle,
Hogy írjak levelet
Apámnak s anyámnak,
Szűbeli mátkámnak.
Szállj az ablakjára,
S tedd az asztalára!
Hogy mikor belénez,
Essék meg a szüve,
Hogy neki es vagyan
Egy árva gyermeke.
Hogy lássák meg ők es:
Török rabja vagyak,
Török rabja vagyak,
Talpig vasba vagyak.
Megunta két kezem
Hírharangot húzni,
Megunta két lábam
Vasakat zergetni.
Kezemen, lábamon
Rabszijjat üselni,
Karcsú derekamon
Rabszijjat hordozni.
Az idegen földön
Olyan beteg vagyak,
Szomszédim házáig
Alig elámbolygak.
Szomszédim azt mondják:
Talán meg es halak,
Én es azt gondolam,
Meg sem is maradak.
Madarka, madarka,
Csácsogó rigócska,
Csendítsd meg nyelvednek
Gyönyörü szólását,
Fújj az én szüvemnek
Vigasztaló nótát;
Ki megbúsította,
Meg es vígasztalja.
Vagyan atyánk nekünk,
Ki megvígasztalja,
Vagyan atyánk nekünk,
Ki megvígasztalja.
Több olyan népköltési darabból egybeállott balladás ének, amelyben XVII—XVIII. századi énekeskönyveinkből ismert sorok is élnek tovább. A török rabság emlegetése is régiségre vall. A „Megunta két kezem” kezdetű rész egy torockói, 1832 táján lejegyzett régies balladás ének soraiban is megőrződött. Madarka, madarka kezdetű szakaszát önállóan is éneklik.
Domokos, MM.3 387. — Tőlem: ErdIrSzemle VI, 285; Haja, haja virágom 268—9.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 647.)