Adok nektek három vesszőt
„Hová mész, te három árva?”
„Hosszú útra, bújdosásra.”
„Nem menjetek három árva,
Nem találtok jó gazdára!
Adok nektek három vesszőt:
Verjétek meg a temetőt!”
„Kelj fel, kelj fel, édesanyánk,
Mert elszakadt a gyászruhánk.”
„Kelnék, kelnék, édes lányom,
De nem bírja a két lábom.
Elrothadtak a kezeim,
Beapadtak a szemeim.
Vagyon nektek mostohátok,
Aki fejért adjon rátok.”
„Vagyon nekünk egy mostohánk,
Aki fejért adjon reánk.
Mikor fejért ad hátunkra,
Vérrel virágzik az alja,
Mikor fejünket fésüli,
A hajunkat mind kitépi.”
A Mária-motívum miatt az ún. legenda-balladák közé utalt ballada rendkívül népes európai rokonsággal rendelkezik. A Máriától kapott vesszővel való temetőverés motívumában szoros német kapcsolatot, a halálból gyermekei gondozására visszajáró anya személyének beiktatásában meg északi, skandináv párhuzamokat emleget a kutatás. A Túl a vízen Tótországban kezdetű és a néhány rákövetkező szakasz alkalmasint panaszénekből tapadt a balladához. Krizánál (Vadr. 173.) például egy láthatóan különböző énekekből ötvöződött lírai darab első sora az itt közölt I—II. változat kezdősorával azonos. A balladát először Petrás Ince (Rokonföldi) jegyezte le 1841—42-ben Klézsén. Némelyütt a balladás darab gyermekénekként jelentkezik (MNTára I, 599—600).
Domokos—Rajeczky I, 87. — Gragger 208—9. — Domokos, MM.3 282—6. — Ortutay, SzNb. 289—90. — Faragó—Jagamas 116—23. — Csanádi—Vargyas 502—6. — Leader 82—97. — Ortutay—Kriza 756—7.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 631.)