A tolvaj felesége
ismeretlen
1. – Eressz be, eressz be,
Drága jó menyecske!
– Eresztlek, eresztlek,
Drága jámbor uram,
Drága jámbor uram.
2. – Sírtál, asszony, sírtál?
– Nem sírtam, biz’ én nem.
Cserefának füstje
Húzta ki a könnyem,
Húzta ki a könnyem.
3. – Készülj, asszony, készülj
Szép rózsamezőbe,
Szép rózsamezőben
A fejvevő helyre,
A fejvevő helyre.
4. – Kocsisom, kocsisom,
Fogd be a lovadat! ||
Holnap álló délbe
Légy rózsamezőbe,
Légy rózsa mezőbe.
5. Fejemet ott veszik,
Takard a kendőbe,
Vidd be Moldovába ,
Szülőm asztalára,
Szülőm asztalára.
6. Hogy az egész világ
Vegyen példát róla:
Senki a leányát
Tolvajnak ne adja,
Tolvajnak ne adja.
Zoltán Sándor írta le 1897-ben. Az utolsó sor ismétlésével ma is éneklik Tordátfalván. A legutolsó sort némelyek félreértik: Senki a gyermekét tolvajnak ne tartsa. Egy alsórákosi teljesebb változat a fej helyett a szívet küldeti „gyenge gyolcsban” a szülőknek.
(Kanyaró 2015: 305.)
121. A tolvaj felesége (Tordátfalva)
Lelőhely: MUEKvGyLtár 50. csomag. Kanyaró Ferenc kézírása.
121.1. A ballada eredeti lejegyzése Zoltán Sándor kézírásában: MUEKvGyLtár 40. csomag
Zoltán Sándor kéziratában a ballada nem önálló adatként szerepel, hanem A megesett leány balladájának 11–16. strófájaként. (Lásd a szerelmi balladáknál a 82. számú jegyzetet.) Kanyaró maga is megemlíti egy széljegyzetében, hogy Tordátfalván együtt éneklik a két balladát.
1. Eressz be, eressz be
Drága jó menyecske
Ereszlek, ereszlek Eresztlek, eresztlek
Drága jámbor uram.||
2. Sirtál, asszony sirtál
Nem sirtam biz én nem
Cserefának füstje
Huzta ki a könnyem.
3. Készülj asszony készülj
Szép rózsa mezőbe
Szép rózsa mezőbe
A fej vivő fejvevő helyre
4. Kocsisom, kocsisom
Fogd be hat lovadot lovadat
Holnap álló délbe
Légy rózsám[!] mezőbe rózsamezőbe.
5. Fejemet ott veszik
Takard a kendőbe
Vidd be Moldovába
Szülőm asztalára. ||
6. Hogy az egész világ
Vegyen példát rolam róla
Senki a gyermekét leányát
Tolvajnak ne tartsa ne adja.
„Ezt az éneket Udvarhely megyében Tordátfalván éneklik és minden szakaszban az utolsó sort ismételik. Leírta Zoltán Sándor 1897. március 2-án.”
(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 687-688.)