A nagy hegyi betyár
Fazakas Gergely, 82 éves
– Édesanyám, édes, mér is adál férhez,
Mér is adál engem hideg havas hegyre?
Hideg havas hegyre nagy hegyi betyárhoz,
Hideg havas hegyre nagy hegyi betyárhoz.
Most es odavagyon keresztút állani,
Keresztút állani s embert megfosztani.
Minden hajnal előtt szememet kisírom,
Minden hajnal után véres inget mosok.
– Ne sírj feleségem, hisz fejedet elveszem.
– Nem sírok én, uram, cserefát tüzelek.
Cserefát tüzelek, gyermeket ringatok,
Cserefának füstye húzta ki könnyemet,
Nyírfának levele vette el színemet.
Akkor azt mondja:
– Inkább csak egyedül, mint mással veszettül.
E balladának Vargyas Lajos 86 változata lelőhelyét közölte. (II. 1976. 221–242.), közöttük csíkiak: Borszék, Szárhegy, Tekerőpatak, Gyergyócsomafalva, Dotró 2, Gyergyalfalu 2, Csíkvacsárcsi, Csíkmadaras, Csíkjenőfalva, Csíkszenttamás, Kászonimpér, Gyimesfelsőlok.
Az Édesanyám sok szép szava kötetben még újabb 16 változat adatait soroltuk fel (Albert Ernő 1989. 153:13.) Kiegészíthetjük még: 1. Szenik Ilona-Almási István-Zsizsmann Ilona 1957. 61:29. 2. Jagamas János 1984. 99–77.; 3–4. Szegő Júlia 1988. 51:18.; 140:65. 5. Albert Ernő 1989. 82:13. 6 –8. Seres András-Szabó Csaba 1991. 144:82.; 236: 173.; 241:177. 9–10. Pozsony Ferenc 1994. 40–41: 4.A.,B.; 11–12. Zsók Béla 1995. 27:7. és 39:15.
A magyar változatokon kívül Vargyas Lajos még felsorolt morva, szlovák, kárpátukrán, orosz, román, lengyel, horvát-szlovén, bolgár adatokat, összesen 94-et. (II. 1976. 233.)
Ezek szerint a korábbi 86 adathoz hozzá kell adnunk 16+12-őt, így 114 változatról tudunk.
Legutóbb Faragó József készített jegyzeteket erről a balladáról is (1998. 293:23,).
Motívumai gyakran megtalálhatók más balladákban, sőt lírai dalokban.
Albert Mátyás és felesége 1977. július 11-én így mondotta el:
AM: Mért adtál hegyi tolvajhoz,
Az embergyilkoshoz?
AM-né: Úgy meguntam élni,
AM: S véres ruhát mosni.
AM-né: S annak vót más legénye, s nem adták ahhoz, hanem adták ehhez, a tolvajhoz.
AM: A híres legénhez.
AM-né: Cserefát égettem,
Cserefának füstje
Hozta ki a könnyem.
(Albert Ernő 2004: 306-307.)