Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

A koldusasszony


Gyűjtő: Albert Ernő
Gyűjtés ideje: 1988-07-11
Gyűjtés helye: Gyimesfelsőlok
Közlő: Albert Ernő
Közlés ideje: 2004
Megjelenés helye: Albert Ernő 2004: 106-107/8. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Albert Mátyásné Tamás Katalin, 75 éves



Szöveg

Egy asszonynak vót három szép leánya,
S mind három leányát szépen felnövelte,
És férhez is adta három más országba.

A két nagyobb lányról mindig csak jót hallott,
Elment a rossz híre a legkisebbiknek:
A szegénynek nem ad, a szegényt nem szánja.

Gondolta magába ez az édesanya,
Elmenyen, elmenyen szép Törökországba
Legkisebb lányának látogatására.

Fel is felőtöze koldusi ruhába,
Meg is találta őt nagy Törökországba,
A legkisebb lányát, a lánya kapuját.

Be akara menni, a szolga azt mondja,
Hogy: – Ezen a kapun nem szabad bejőni
Ily rongyos ruhába koldusi asszonynak.

– Nem menyek bé, nem, nem, kérek egy kis ételt,
Egy karé kenyeret, pohár hideg vizet!
Bémenyen a szolga, mondja asszonyának:

– Asszonyom, asszonyom, nagyságos asszonyom,
Az a koldusasszon mindig csak azon sír:
Adjunk neki, adjunk egy karé kenyeret,
S karékenyér mellé pohár hideg vizet.

– Nem adok, nem adok, nincsen időm rája.
Falat kenyeremet adom a kutyámnak,
A pohár vizemet, öntöm a békának.

Kimenyen a szolga, mondja asszonyának:
– Nem kapsz itt te enned, mert az úri asszon,
Nem ér most rá arra, nem ér most rá arra.

De nem megy el szegény, szegény koldusasszony,
Csak úgy siránkozik, s kéri a kenyeret.
Azt mondja az asszony a szolgának egyszer:

– Fogd meg azt a koldust, azt a koldusasszonyt,
Dobd bé a pincébe, pince fenekébe,
Legyen a békák és kígyók eledele!

– Három esztendeje, három egész napja,
Legkisebb lányomnak tömlöcibe vagyok.
Meghallja a szolga, fut fel asszonyához:

– Asszonyom, asszonyom, nagyságos asszonyom,
Az a koldusasszony mind azt siránkozza,
Hogy legkisebb lánya tömlöcibe hervad.

Leszalad az asszon, a nagyságos asszon,
Meglássa az anyját pince fenekibe:
– Anyám, édesanyám, hát te vagy a koldus?

Bocsássál meg nekem, mindenem a tied:
Arany paripámot, az arany hintómot,
Mindent neked adok, csak bocsáss meg nekem!

– Menj el innen, menj el, én nem bocsátok meg.
Egye meg a rozsda az arany hintódot,
Verje el a kehe arany paripádot,
Téged pedig, fiam, vigyen el az ördög!

Én elmegyek innen haza a falumba,
Nem vagy az én lányom, rothadj a pokolba!



Megjegyzés

  Hosszú ideig alig néhány változatát ismerték. Korábban Az anyját fel nem ismerő leány típuscímen közölték (Ortutay Gyula-Kríza Ildikó 1976. 165:56.). Vargyas Lajos A gazdag asszony anyja (II. 248:22.) típuscímmel 12 változat lelőhelyét sorolta fel, amelyek között 6 csíki  a következő helységekből: Csíkmadaras, Ditró, Gyimesfelsőlok–Ránapataka 3, Gyimesfelsőlok–Sántatelek.
  Az Édesanyám sok szép szava kötetben e típus újabb 13 változat adataival sikerült gyarapítanunk. (Albert Ernő 1989. 152–153.) Ebben a kötetben újabb két változatot közölhettünk, s így 27-re emelkedik a rögzített adatok száma.
  Az átfogó európai kutatást végző Vargyas Lajos e balladának mását sehol nem találta.
  Külön is ki kell térnünk az átok motívumára. Katona Imre 500 erdélyi ballada vizsgálatakor 321 szövegben talált rá különböző átkokra, ami 64,2 százalékot jelent. Bizonyára a gyűjtés mennyiségének gyarapodásával magyarázható, hogy a XIX. században gyűjtött balladák között kevesebben fordul elő az átok, mint a XX. századiakban. (Katona Imre 1982. 319.)

(Albert Ernő 2004: 304-305.)