A híres betyár

Majlát Józsefné Ötvös Sára, Kibéd

Verje meg az Isten azt az apát s anyát,
Ki virágot nevel másnak, nem magának.
Jaj, de másnak, nem magának.
S mer ingemet nevelt egy híres betyárnak,
S mer ingemet nevelt egy híres betyárnak.
Ki most is odavan keresztút állani,
Egy pénzér, kettőjér piros vért ontani.
De megunta lelkem hajnalba felkelni,
Folyóvízre menni, véres ruhát mosni,
Könnyemmel áztatni, jajszóval sulykolni,
Könnyemmel áztatni, jajszóval sulykolni.
Verje meg az Isten azt az apát s anyát,
Ki virágot nevel másnak s nem magának.

1967. dec. 3.

    6-7. A zsivány felesége (A híres betyár)
    Vargyas Lajos összesen 86 magyar változatát vette számba (Vargyas, II. 230.). A leggyakoribb Erdélyben és a moldvai csángóknál, de a Dunántúlról is kerültek elő variánsai. Seprődi gyűjteménye nem tartalmazza. Három  kibédi változata: Ráduly, 11-13. sz. A 13. sz. az Ötvös Sáráé.
    Egyike azon balladáinknak, amelyek népszokáshoz kapcsolódva maradtak fönn Kibéd népköltészetében: virrasztónótaként énekelték a kibédi magyar ajkú cigányok (a szokásról lásd részletesen a bevezető tanulmányt). Ötvös Sára is a virrasztóban tanulta fiatalon. „Akkoriban sokszor énekelték az öregek. Annyi virrasztónótát tudtak, hogy csuda. Sokszor még óráig is el tudtak énekelni, feszt fújták a keserveseket.” Fiatalkora óta ritkán énekelte, néha csak a gyermekeknek mondta el, intő példaként: „Mondtam a leánykáknak, hogy akit nem ismertek, ahhoz nem szabad férjhez menni, mert nem lehet tudni, hogy az idegen ki az, mi az. Hallgassátok meg az éneket, s akárki legénnyel ne álljatok szóba, mert né, mi történt.” A balladát újabban a virrasztóban sem éneklik, mert kevesen tudják. „Mostanában nem is hallottam senkitől, már kezdték elfelejteni.”
    Az Ötvös Sárától lejegyzett első változat (lásd e kötetben a 6. sz.) nem tartalmazza a típus minden motívumát. Megtalálható benne az indító rész (a leány kényszerházassága a híres betyárral) és az asszony nagy lírai panasza; hiányzik viszont a befejező rész, a tulajdonképpeni tragikumot tartalmazó momentum (a feleségnek fejét veszik). Vargyas Lajos is felfigyelt arra, hogy „két erdélyi és tizenkét moldvai szövegben már csak az asszony panasza maradt meg, s nem folytatódik tovább a történet” (Vargyas, II. 229.). )tvös Sára esetében a ballada eme részének elhagyása kellőképpen indokoltnak látszik. Utaltunk arra, hogy ezt a balladát régebben a kibédi cigányvirrasztóban is énekelték. Nos, a cigányvirrasztó dalkészlete elsősorban keservesekből állott, de néhány balladát - Kibéden ötöt - itt is rendszeresen szerepeltettek „műsoron”. Itt elsősorban a líraibb jellegű epikus énekek jöhettek számításba (Három árva, Feleségsirató stb.), ezek zökkenőmentesen bele tudtak ágyazódni az egyazon dallamra énekelt, javarészt keservesekből álló dalfüzérbe. Ebből a szempontból A híres betyár balladája is megfelelt a virrasztóbeli feltételeknek. A ballada első,indító része is első személyben elmondott történet, akárcsak a feleség panasza: tehát amolyan keserves-ízű megfogalmazás. Más a helyzet azonban Ötvös Sára második változatával (7. sz.), ugyanis ez a prózává töredezett ballada már a típus minden lényegesebb tartalmi jegyét magába öleli; az asszony kivégzéséről szóló rész is megtalálható benne. A magyarázat kézenfekvő: Ötvös Sára ezt a részt leányától, Majltá Lídiától tanulta, aki viszont a balladát a Segesvár környéki Szászmagyaróson hallotta egy véckei lánytól 1947-ben (szövegét lásd: Ráduly, 11. sz.). Majlát Lídia együtt lakik az édesanyjával, s valahányszor Ötvös Sára dúdolni kezdte régi balladáját, ő is bekapcsolódott az éneklésbe, s rendszerint tovább énekelte az általa ismert teljes értékű változatot. Ötvös Sára ilyen idős korában már nem tudta elsajátítani szó szerint a szöveg további részét, így az ének befejező részét prózában mondta el. A szövegegybevetés mindennél világosabban igazolja a fentieket. Íme Majlát Lídia szövegéből három sor: Szógám, édes szógám, a halálom után / Vedd fel a fejemet, tedd egy fehér gyolcsba, / Vidd el szüleimnek kicsi ablakába. Ugyanez a rész Ötvös Sára újrafogalmazásában: Mindne elítéltnek a kévánságát teljesíteni kell, csak azt kévánom, hogy a fejemet vágd le, vidd haza, s a szüleimnek az ablakába tedd oda, hogy lássák meg, hogy mi történt velem.
    Különben Ötvös Sára mindkét balladaváltozata magán viseli a kopás, a torzulás következményeit. Ez a kopás nem pusztán az emlékezet kihagyásának tulajdonítható. Bizonyos mértékben a szöveg és a dallam a cigányok közében történő átváltozásnak tekinthető. Érdemes idéznünk Sárosi Bálint népzenekutató ide vonatkozó sorait, aki szerint az ilyen típusú torzulás „annak a jellegezetesen cigányos magatartásnak a következménye, amely számára csak a szöveg hangulata és az előadás érzelmi telítettsége a fontos: a strófák, sőt szövegsorok szoros összefüggéseire, rímekre és általában a szöveg pontos értelmének ellenőrzésére kevés energiát fordít” (Sárosi Bálint: Kibédi népballadák [ismertető]. Új Írás, 1976. május. 82-84.).

(Ráduly 1979: 120-122.)